Orbán Viktor: meg kell vizsgálnunk, hogyan lehet béke Európában
2024. november 07. csütörtök 12:51
Meg kell vizsgálnunk, hogyan lehet újra béke Európában - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Politikai Közösség csütörtöki budapesti találkozójának plenáris ülésén.
A kormányfő megnyitó beszédében hangsúlyozta: a plenáris ülésen Európa biztonsági kihívásait tekintik át.
"Hogyan lehet újra béke Európában? Hogyan vállalhat Európa a jövőben nagyobb felelősséget saját biztonságáért és békéjéért? Hogyan tud Európa sikeresebben fellépni az érdekeiért? Hogyan maradhat Európa érdemi szereplője a saját sorsát eldöntő tárgyalásoknak és folyamatoknak" - sorolta.
Hozzátette: különös aktualitást ad ezeknek a kérdéseknek a most történt amerikai elnökválasztás. Transzatlanti kapcsolataink jövője megkerülhetetlen eleme az európai biztonsági architektúrának - hangsúlyozta.
A válaszok, amelyeket most fogunk adni, évtizedekre meghatározhatják Európa jövőjét - rögzítette.
"Abban hiszünk, hogy együtt erősebbek lehetünk, mint külön-külön" - fogalmazott.
Elmondta: a találkozón meg kell vizsgálniuk, hogy hasonlóan látják-e az előttük álló kihívásokat, hogy hasonló irányokba keresik-e a válaszokat és hogy tudnak-e olyan területeket azonosítani, ahol képesek és készek közös fellépésre.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Pár száz év történelem: ennyire volt...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...