Szexuális visszaélések miatt vádat emeltek egy volt pap ellen

2024. április 09. kedd 13:42

Szexuális visszaélések miatt vádat emeltek egy volt pap ellen

Többrendbeli, hatalmi, befolyási viszonyával elkövetett szexuális visszaélés miatt vádat emeltek Kecskeméten egy volt pappal szemben, aki a hittan csoportjába, illetve az általa vezetett ifjúsági közösségbe járó fiúgyermekekkel szexuális kapcsolatot folytatott. 

 

 

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint „a volt egyházi személy" Bács-Kiskun vármegyei szolgálata során aktívan bekapcsolódott az egyház ifjúsági közösségi életébe, több csoport szervezője volt. Fiúgyermekek rendszeres látogatói voltak a plébánián kialakított közösségi térnek. A férfi hittant tanított, a szertartásokon segítőként foglalkoztatott több vele kapcsolatba került kiskorút.

„Megismerve a családi és anyagi körülményeiket, több fiút pénzzel, élelmiszerrel vagy más ajándékokkal támogatott, amely juttatások adását a plébánián történő látogatáshoz kötötte. A férfi a fiúgyermekekkel a közösségi levelezési oldalon is kapcsolatban állt, ahol bizalmasan becézgetve őket, találkozásokat sürgetett velük" - olvasható a közleményben.

A vádirat szerint a férfi 2019. és 2022. között négy kiskorúval végzett szexuális cselekményt, ketten közülük tizennégy év alattiak voltak. A kiszolgáltatott helyzetben lévő, a férfi befolyása alatt álló kiskorúak zavarukban eltűrték a vádlott cselekményét.

Az ügyészség az elfogása óta letartóztatásban lévő férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy feltételes kedvezménnyel nem szabadulhat.

Emellett a férfit a törvény kötelező rendelkezése alapján végleges hatállyal el kell tiltani minden olyan foglalkozástól, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végzi, illetve kiskorúval egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

 

MTI