Szili Katalin: egy nemzet sikere közösségei együttműködésétől függ

2024. október 06. vasárnap 06:33

Szili Katalin: egy nemzet sikere közösségei együttműködésétől függ

Egy nemzet sikere attól függ, hogy közösségei mennyire tudnak együttműködni - mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó az Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány 15. évi ünnepi rendezvényén szombaton Budapesten.

 

 

Szili Katalin úgy fogalmazott: együttműködés nélkül "semmivé lesz az a nagy közösség, amit úgy hívunk, hogy nemzet."

A politikus elmondta, 15 évvel ezelőtt olyan időszakban hozták létre az alapítványt, amikor megkezdődtek a nagy változások, "amikor a nemzet újra eggyé forrt".

"Önök, ha otthont kaptak is, a hazát megőrizték a szívükben. Ezért is volt fontos számunkra az alapítvány létrejötte. Hiszen egy olyan időszakban jött létre, amikor már készült az az alaptörvény, amelyik szó szerint úgy fogalmaz, hogy a magyar kormány, a magyar állam felelősséget visel a határon kívül élő nemzettársaiért" - magyarázta. Hozzátette: az előző, "sokat toldott" 1949-es alkotmány úgy szólt, hogy az állam "felelősséget érez" a határon kívüliekért.

"Valamit érezni egészen más, mint a hétköznapokban odafigyelni, a hétköznapokban tenni egymásért" - mutatott rá.

A főtanácsadó szavai szerint újra összeforrasztotta a nemzetet mindaz, ami az elmúlt 15 évben "ezen a területen támogatásokban, odafigyelésben történt." "De lehetne bármilyen törvényi előírás, ha nem lennének azok a civil szervezetek, amelyek ezt elősegítik. Azt gondolom, az alapítvány kiváló köldökzsinór volt az elmúlt 15 esztendőben" - húzta alá.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy idén lesz húszéves az "ominózus december 5-i népszavazás", ami "szétszabdalta a nemzetet és kiszolgáltatottá tette a határon kívül élő közösségeinket."

Szili Katalin hangsúlyozta: "saját magunkért csak saját magunk és a saját közösségeink küzdhetnek."

"Ebben a küzdelemben köszönöm önöknek, hogy mindig magyarok maradtak, bárhol éltek a világban" - mondta a jelenlévőknek.

Hozzátette, köszönet illeti az amerikai államot is, amiért a történelem minden időszakában befogadó volt.

"Önök is mindig büszkék voltak arra, hogy magyarok Amerikában, Amerika is büszke lehet önökre, hogy megtartották a gyökereiket, ezzel színesítik azt, amit Amerika a világ számára jelent" - fogalmazott.

Kitért arra is: bízik abban, hogy "ez a tél elhozza azt az időszakot is, amikor újra olyan vezetése lesz Amerikának, aki számára a világ békéje sokkal fontosabb, mint az, hogy a háborút, a pusztítást fűtse, és azt táplálja."

Szili Katalin átadta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üdvözletét is, aki nem tudott részt venni a rendezvényen.

MTI