Tizenegy százalékkal emelkedik a magyar katonák illetménye
2024. január 04. csütörtök 12:36
Január 1-jétől ismét emelkedik a magyar katonák illetménye - közölte a honvédelmi miniszter csütörtökön az MTI-vel.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az illetményemelés ezúttal 11 százalékot jelent átlagosan a Magyar Honvédségben, de állománykategóriánként eltérő lehet - olvasható a minisztérium közleményében.
A miniszter emlékeztetett: a kormány kiemelt mértékű illetményemelésről hozott határozatot 2022-ben, ez két lépcsőben - először a 2022 szeptemberétől, majd 2024 januárjától - biztosítja a magyar katonák béremelését.
A tárcavezető kiemelte, a mostani emeléssel átlagosan 11 százalékkal emelkedik a katonák illetménye.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott arra, hogy a Magyar Honvédség feladatai az elmúlt évben megnövekedtek: az orosz-ukrán, valamint az izraeli-palesztin konfliktus, és az Európát sújtó migrációs hullám is indokolttá tette a magyar katonák készenlétfokozásának fenntartását.
"Ezek és a Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalásai is indokolják, hogy tovább növeljük a katonák megbecsülését" - tette hozzá a tárcavezető.
Az emelés első üteme 2022 szeptemberében valósult meg, annak mértéke átlagosan 26,4 százalék volt. 2024. január 1-jétől, a következő ütemben átlagosan 11 százalékkal nő a katonák bére: a legénységnél átlagosan 12 százalékos, az altiszti állomány esetében átlagosan 11 százalékos, a tisztek esetében átlagosan 10 százalékos illetményfejlesztés valósul meg.
Az illetményfejlesztésre az önkéntes tartalékos katonák és a tisztjelöltek is jogosultak - áll a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Az egyház határozottan fellép a...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Tűz ütött ki egy sásdi áruházban,...
- Audiencián fogadta szerdán Orbán...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...