Varga Judit: Magyar Péter bezárta egy szobába, késsel járkált a lakásban

2024. március 28. csütörtök 09:20

Varga Judit: Magyar Péter bezárta egy szobába, késsel járkált a lakásban

Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a lakásban - mondta el Varga Judit házassága mélypontjairól Hajdú Péternek a Frizbi TV YouTube-csatornáján szerdán közzétett interjúban. Kijelentette: amikor Magyar Péter már nem tudott nyomást gyakorolni rá, hogy úgy viselkedjen, ahogy szeretné, akkor sakkban próbálta tartani. 

 

 

A volt igazságügyi miniszter egy olyan esetről is beszámolt, amikor "Péter kijött a szobából, odament a konyhába, kivett egy kést, és elkezdett járkálni a késsel a kezében a házban" - idézte fel, ennél az esetnél elmondása szerint az édesanyja is jelen volt, aggódtak, hogy mit fog tenni a férje.


Úgy vélte: ha már úgy alakult, hogy ebbe a nagyon kellemetlen helyzetbe kellett kerülnie, akkor talán azzal, hogy elmondja a történetét, sok mindenkinek tud reményt adni.

Hangsúlyozta: most már csak a szeretetre koncentrál, egyetlen életcélja van, hogy a három fiát megtanítsa szeretni, szeretetet adni, szeretetet kapni. "Ez egy fontos képesség, és nem mindig jön magától, és ezen dolgozni kell" - hangsúlyozta.

Varga Judit a Magyar Péter által kedden nyilvánosságra hozott hangfelvételről azt mondta: volt férje azt nem politikai céllal készítette és nem is azért hogy őt megvédje, hiszen folyamatosan zsarolta vele. Zsarolta, hogy ha el mer válni, feljelenti, ha nyilvánosság elé áll azzal, milyen házasságuk volt, rosszul fog járni - tette hozzá a volt miniszter.

Varga Judit kiemelte, hogy a helyzet szörnyen megalázó számára, mert komoly embernek tartja magát, jogász, nyelveket beszél, büszke rá, hogy Magyarországot képviselhette brüsszeli vitákban, mindig igyekezett távol tartani magát a bulvártól, nem szerette volna magánéletéét, a "személyes poklát" bemutatni az embereknek. Hangsúlyozta: a családja tisztessége és igazságérzetének védelmében vállalta az interjút.

A volt igazságügyi miniszter felidézte, hogy Magyar Pétert egy elbűvölő, vonzó külsejű, megnyerő beszédű intelligens embernek ismerte meg, aki nagyon imponált neki.

Hozzátette, az akkor kisfiúsnak tűnő pimaszságait ma már nagyon durva gúnynak, gonosz, rosszhiszemű megjegyzéseknek tartja, mert rájött, hogy csak kárörvendeni látta volt férjét, kedvesen, örömmel nevetni nem.

Ha az ember empatikus, szerető közegből jön, ahonnan én, nem biztos, hogy ezekből a jelekből felfedezi, hogy a látványos elemek, mint a szép kézzel írott szerelmes levelek, és a nagy tervek hátterében lelketlenség, az empátia teljes hiánya és manipuláció áll - jegyezte meg.

Varga Judit szólt arról is, hogy Magyar Péter az édesanyjára, barátaira is használt sértő kifejezéseket, gúnyolta az emberi kapcsolatait. Példaként hozta fel, hogy amikor osztálytalálkozóra készült, volt férje megkérdezte, "miért kell ezekkel a prolikkal találkozni?"

A volt miniszter elárulta, ha Magyar Péter bocsánatot is kért egy idő után, két nap múlva "újra kezdődött a játszma".

"Újra behívott a játékba, mert neki érdeke volt, hogy én vele maradjak, hiszen rengeteget dolgoztam, rengeteg lehetőséget teremtettem az életben" - mondta.

Hozzátette, szült három gyereket, megteremtette neki azt a meleg családi otthont és hátteret számára, "amiben neki egy dolga volt, hogy mindig mindenben kritizáljon, és mindenben valami hibát találjon".

"Közben a barátai vagy a szülei megszerezték neki a megfelelő munkahelyeket, és később, mikor hazajöttünk már Brüsszelből, és én államtitkár, később pedig miniszter lettem, akkor ő általában arra tekintettel kapta meg az állását, hogy én ebben a pozícióban vagyok és ő ezt kihasználta" - fogalmazott.

Varga Judit hangoztatta: "senki soha, sem a Fideszből, sem a kormányból nem mondta meg", hogy mit csináljon a magánéletében.

Arra a kérdésre, hogy korábban voltak-e bántalmazási próbálkozásai a férjének, azt mondta: sokszor a frusztrációból fakadtak lökdösődések, egy alkalommal, terhessége idején lökte a férje egy ajtónak.

Közölte: mindezek ellenére egy néhány hónapos szakítás után, gyermekei érdekében költözött vissza 2021 májusában és maradt együtt házastársával, akinek elhitte ígéreteit, miszerint "megjavíttatja magát, megváltozik".

Amikor a válás a láthatáron volt, Varga Judit szerint férje olyan bizonyítékokat igyekezett gyűjteni, amelyek szerint ő jó apa, ezzel is megalapozva a megosztott gyerekfelügyeletet. A volt miniszter szerint ebben az időszakban "manipulatív, számító, előre megfontolt, hidegvérű cselekvés" jellemezte Magyar Pétert.

Varga Judit úgy vélte, volt férje "gőgje és a nárcisztikus énképe mindig nagyobb volt, mint az észszerűség benne", emellett "mindig elégedetlen, és mindig mindenkire irigy volt", ez pedig gonoszsággá fejlődött benne.

Varga Judit azt mondta, azért jött elő kapcsolatuk részleteivel a közelmúltban, mert Magyar Péter hazudozott, előadta a világnak, hogy ő volt a támogató, jó férj, emellett úgy érezte: tartozik a magyar embereknek az ő történetével is.

Mint mondta, volt férje azért állt a nyilvánosság elé a kegyelmi ügyet követően, mert meglévő állásait féltette, azaz "megijedt, hogy egyszer az életben most már neki saját maga erejéből pénzt kellene keresnie", emiatt fenyegetőzni kezdett és bosszúra készült ellene is - mondta.

Varga Judit a csaknem kétórás interjúban azt is elmondta, Magyar Péter "hihetetlen aljas manipulációval" vezeti meg az embereket jelenleg, s csak azért áll ki eléjük, hogy bosszút állhasson rajta, beváltsa a fenyegetéseit.

MTI - Fotó: MTI (archív)