A legjobban teljesítő hallgatók akár több tízezer forinttal több ösztöndíjat kaphatnak társaiknál
2017. szeptember 21. csütörtök 12:24
Tanulmányi, tudományos, szociális, vagy éppen közéleti ösztöndíjban is részesülhetnek a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hallgatói. Az egyes ösztöndíjak között jelentős az eltérés, a minimum hatezer forintos összegtől 50-70 ezer forintig terjedhet a juttatások nagysága.
Magasabb összegű ösztöndíjakat szeretne a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), mondván a juttatások tíz éve nem emelkedtek. Számításaik szerint manapság még 4,5-ös tanulmányi eredménnyel is csak átlagosan havi 13 ezer forintnyi tanulmányi ösztöndíjat utalnak a diák bankszámlájára.
A felsőoktatási intézményeknek, így a PTE-nek is viszonylag kevés mozgástere van az összegeket illetően, hiszen azokat egy kormányrendelet alapján kell megállapítani. Mint azt az egyetem részéről érdeklődésünkre közölték, „az ösztöndíjak nagyobbik hányadának az állami normatíva a forrása", míg néhány, elsősorban kiválósági, tehetséggondozási ösztöndíjat saját forrásból fizetnek.
A pécsi egyetemen számos ösztöndíj érhető el, ezeket a tanulmányi teljesítmény, illetve a szociális helyzet alapján állapítják meg, de támogatásra számíthatnak a doktoranduszok és a jó sporteredményeket elérő diákok is.
Megtudtuk, a PTE-n átlagosan nyolcezer és 40 ezer forint közötti ösztöndíjban részesülnek a hallgatók. A minimum összeg általában hatezer forint, a jól tanuló és rászoruló diákok ennél lényegesen többet, akár 60-70 ezer forintot is kaphatnak - ám ekkora összeget csak a hallgatók viszonylag kis részének folyósítanak.
Az egyes karok között jelentős eltérés tapasztalható az ösztöndíjak összegét illetően: az orvosin vagy éppen a műszakin általában lényegesen nagyobb támogatást kapnak a diákok. A PTE tájékoztatása szerint az eltérést a hallgatói létszám, valamint „az elnyerhető ösztöndíjak szabályrendszere" okozza.
Képünk illusztráció.
Palotás P.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Novemberben is nálunk volt a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- A jövő héten is nagyon várják a...