A pécsi robotpincérnő még kezdő, de jó munkaerő lenne, és a maga módján még csinos is
2016. május 03. kedd 17:08
Attól egyelőre nem kell tartani, hogy holnap a kedvenc kávézónkban egy robot hozza ki a feketét, de egy pécsi csapat azon dolgozik, hogy ez a pillanat mihamarabb eljöjjön.
Idén is részt vett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Műszaki és Informatikai Kar csapata a Continental-BEST idei mérnökversenyén. A veszprémi megmérettetésen egy olyan szerkezetet kellett létrehozni, amely akár felszolgálóként is megállná a helyét.
- A feladat egy „robotpincérnő" megalkotásáról szólt, de persze nem egy emberre hasonlító szerkezetről van szó. A verseny során egy lapra kellett ráépíteni a szenzorokat, az elektronikát, illetve a robotkart, majd a programozást is el kellett végezni - magyarázta dr. Várady Géza, a Műszaki Informatika Tanszék vezetője, egyben az Error404 névre keresztelt pécsi csapat mentora.
Karriert is jelenthet
A multinacionális vállalatok a hasonló versenyek megszervezésével nem csak terepet akarnak biztosítani a leendő hallgatóknak, hogy gyakorlati tudást szerezzenek. Jó alkalom ez arra is, hogy felfedezzék a legtehetségesebb hallgatókat, akiknek sok esetben szerződést is kínálnak.
Nehezítésképpen semmiféle leírást nem csatoltak a kiosztott alkatrészek mellé - hogy az egyes elemek pontosan mire valók, a Köő József, Nagy Csaba és Piszker Tamás alkotta csapat tagjai fejtették meg.
Az építést követően a szerkezetnek egy kijelölt pályán kellett végighaladnia úgy, hogy a kitett akadályt megkerülje, majd egy vízzel töltött pálinkás poharat kellett a kiindulási helyre vinnie.
A pécsi robotpincérnő a versenyen kissé bizonytalan volt.
- A programozást túlbonyolította a pécsi csapat, és sajnos a tesztelésre sem jutott elég idő, ezért a szerkezet elhagyta a kijelölt pályát, így ötödikek lettek a hatos mezőnyben - tudtuk meg.
Az első részben szerzett tapasztalat a későbbiekben hasznosnak bizonyult, lényegesen jobban sikerült ugyanis a verseny második szakasza. Ennek során azt írták elő, hogy a csapat a televízióknál is használt infrás távirányítót hangoljon össze egy számítógéppel. A kapcsolóval aztán sikerült az előírt szöveg bevitele, a pécsiek ezzel második helyen végeztek.
A pécsi mérnökinformatikus hallgatóknak nem ez volt az első ilyen megmérettetésük, tavaly például drónokat programoztak. Ha minden jól megy, tudásukat hamarosan az előkészítés alatt álló PTE-s házi versenyen is kamatoztathatják.
Képünkön: készül a pécsiek robotpincérnője.
Palotás P. - Fotó: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...