A Pécsi Tudományegyetem díszdoktorává avatták az Európai Tanács elnökét, Donald Tuskot
2017. december 08. péntek 17:36
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szenátusa 2017. december 8-án tiszteletbeli doktorrá avatta Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét, a Lengyel Köztársaság korábbi miniszterelnökét. Az eseményen elhangzott, hogy Tusk volt az első olyan európai politikus, akinek kelet-közép-európaiként egy nem könnyű korszakban vezető szerep jutott az egyesült Európa élén, és egyben egyike azoknak az európai államférfiaknak, akik mindig is segítették a visegrádi országok együttműködését. Mindemellett Donald Tusk sokat tett a hagyományosan jó magyar-lengyel kapcsolatok elmélyítéséért és kibővítéséért is, aktív résztvevője a 2007-től minden évben megünnepelt lengyel-magyar barátság napjának is.
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Doktori Szabályzatában foglalt előírásoknak megfelelően az Egyetem Szenátusa tiszteletbeli doktorrá avatja azokat a bel- és külföldi személyeket, akik több évtizeden keresztül kiemelkedően művelték tudományterületüket, nemzetközi elismerésre tettek szert, szoros kapcsolatot tartanak fenn a Pécsi Tudományegyetemmel, komoly szolgálatot tettek az egyetemnek, illetve a magyar tudománynak, művészetnek, és honoris causa doktori címmel történő elismerésük a Pécsi Tudományegyetem megbecsültségét emeli.
A Pécsi Tudományegyetem rektora és szenátusa a közelmúltban újjá varázsolt, patinás Dr. Halasy-Nagy József Aulában pénteken a PTE díszdoktorává avatta az Európai Tanács lengyel elnökét, Donald Tuskot. A díszdoktori címre történő felterjesztésben szerepelt: „Tusk egy történész végzettségű lengyel politikus, akinek mind hazai, mind európai életműve szorosan kötődik a magyar, valamint a regionális és európai történelemhez, és méltó arra, hogy elnyerje a PTE díszdoktori címét."
Bódis József, a pécsi egyetem rektora köszöntőjében hangsúlyozta: „Intézményünk 650 éves jubileumi ünnepségsorozatában kiemelt helyet foglal el a mai díszdoktoravató. Őszintén hiszem és remélem, hogy Donald Tusk díszdoktorrá avatásával egyetemünk tovább erősödik, és együtt haladhatunk célunk felé a magas minőséget képviselő, nemzetközileg is ismert felsőoktatási intézmény építése során." - mondta a rektor.
Donald Tusk rendkívül személyes hangvételű köszöntőjében kiemelte, számára európainak lenni egy ok a büszkeségre, és rendületlenül hisz az Európai Unió jövőjében és céljaiban, ellentétben a manapság divatos „euroszkeptikus" trendekkel. A migránshelyzettel kapcsolatban hangsúlyozta: meg kell védeni határainkat, ugyanakkor távol kell tartani magunkat a rasszizmustól, idegengyűlölettől. Pécset - szülővárosával, Gdanskkal együtt - európai mikrokozmosznak nevezte, a maga egyedi történelmével, kultúrájával. „Pécs egy metafora Európa számára, benne Magyarország első egyetemével, a székesegyházzal, a városházával, vagyis mindazokkal a védjegyekkel, melyek egy-egy európai települést egyedivé tesznek. A pécsi egyetem pedig a legalkalmasabb helyszín az európai hitvallás hirdetésére." - mondta köszöntőjében az elnök.
Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere reményét fejezte ki, hogy a közép-kelet európai államok az Európai Unió egyre erősebb szereplőivé válnak, s hajtómotorjai lehetnek az előttünk álló időszakban. „Donald Tusk személye e folyamatban komoly lehetőségeket is hordoz magában. Éppen ezért a kontinens egyik legrégebben alapított egyeteme és Pécs városa büszke arra, hogy a helyi universitas díszdoktorai között tisztelheti az Európai Tanács lengyel elnökét." - hangsúlyozta a polgármester.
Forrás: PTE - Fotó: Csortos Szabolcs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- Kínai-magyar akupunktúrás...