A PTE is a kiállítók közt lesz a kutatóintézetek börzéjén

2014. szeptember 24. szerda 09:04

Kutatóintézetek, doktori iskolák és cégek mutatják be tevékenységüket azon a kutatói börzén, amelyet a Kutatók éjszakáján rendeznek a budapesti Dürer Rendezvényházban pénteken.

A börzén 24 kiállító vesz részt, többek között az Magyar Tudományos Akadémia (MTA), a Közép-európai Egyetem (CEU), az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az EIT ICT Labs. Az intézmények standjai mellett különböző előadások és tehetség tanácsadás is várja az érdeklődő kutatókat, akik megismerkedhetnek azokkal a lehetőségekkel és technikákkal, amelyek segíthetik őket önmaguk menedzselésében. A kutatói börze szakmai partnere a Nemzeti Kiválóság Program.

A Nemzeti Kiválóság Program olyan ösztöndíjrendszer, amely a tehetséges kutatóknak és a kutatói életpálya kezdetén álló hallgatóknak biztosít támogatást - közölte Batár-Cserna Zsolt, a program tudománykommunikációs és alumni vezetője az MTI-vel.
Az ösztöndíj-felhívásokra mesterszakos és doktorandusz hallgatók, doktorjelöltek, posztdoktori szakaszban állók, külföldön dolgozó magyar állampolgárságú oktató-kutatók, valamint határon túli magyar anyanyelvű hallgatók, oktató-kutatók jelentkezhetnek.

Batár-Cserna Zsolt kiemelte: az ösztöndíj rendszer célja megmutatni a tehetséges fiataloknak a kutatói életpályában rejlő lehetőségeket, mintegy választási lehetőséget adva a pályakezdőknek. Az összes támogatott 61 százaléka 35 év alatti kutató - fűzte hozzá.

A Nemzeti Kiválóság Program a börzére különböző programokkal készül: ösztöndíjasaik előadásokat tartanak többek között az úszó testek fizikájáról, a szódáról, a gombatermesztésről a szekrényben és a számítógépes játék alapú képességfejlesztésről, emellett a Csodák Palotája kísérlet bemutatója és filmvetítés is szerepel a kínálatban.

A kutatói börze célja lehetőséget biztosítani a kutatói pálya iránt érdeklődőknek, hogy megismerkedhessenek a kínálkozó pályázati lehetőségekkel, a szakmai gyakorlati helyeket kínáló és kutató gyakornokokat fogadó intézményekkel. A projekt az Európai unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg a Campus Hungary Program keretében.

(mti)