A PTE pénzügy szakán kellett a legtöbb pont a felvételhez
2015. január 22. csütörtök 18:58
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási keresztféléves ponthatárokat csütörtök délután a www.felvi.hu oldalon.
Az MTI összegzése szerint a Pécsi Tudományegyetem pénzügy és számvitel szakára kellett a legtöbb, 372 pont a bekerüléshez, míg a Budapesti Kommunikáció Főiskolán a kommunikáció és médiatudomány angol nyelvű, költségtérítéses szakon 348 volt a határ.
Mesterképzésben a maximális pontszámot kellett elérni a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az orvostechnológiai képzésben, a Műegyetem gépészmérnöki karán a gépészeti modellezés angol nyelvű képzésére szintén 100 pontot kellett szerezni.
A felvételizők a www.felvi.hu oldalról elérhető e-felvételi felületén találhatják meg, hogy mely általuk megjelölt szakra kerültek be, valamint azok a diákok, akik a jelentkezéskor megadták mobilszámukat, az általuk megjelölt szakok ponthatárairól a hivatalos kihirdetést követően SMS-ben is kaptak értesítést. Függetlenül attól, hogy hány képzést jelölt meg, a jelentkező csak egy helyre nyerhetett felvételt: arra a képzésre, ahol az általa felállított sorrend alapján először éri el a megállapított ponthatárt.
A besorolási döntés a www.felvi.hu e-felvételi felületén érhető el, amelyről legkésőbb január 25-ig elektronikus levélben értesítik a jelentkezőket. Ez tartalmazza a jogorvoslat lehetőségét és határidejét is.
Az alapképzések és osztatlan mesterképzések esetében a jogszabályi minimum ponthatár 260 pont, felsőoktatási szakképzéseknél pedig 220 pont.
A februárban induló keresztféléves képzésekre közel hatezren jelentkeztek, közülük legtöbben állami ösztöndíjas mesterképzéseket jelöltek meg első helyen. Az elsőhelyes jelentkezéseket nézve 4971-en mesterképzést jelöltek meg, 665-en alapképzést, 156-an felsőoktatási szakképzést választottak, osztatlan mesterképzést pedig 35-en céloztak meg első helyen.
Szintén az elsőhelyes jelentkezéseket figyelembe véve, 4773-an jelöltek meg állami ösztöndíjas mesterképzéseket. (A 2015. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban állami ösztöndíjas formában csak mesterképzéseket indíthattak az intézmények.)
A jelentkezők szakválasztása alapján az elsőhelyes kérelmeknél (függetlenül a finanszírozási formától és a munkarendtől) mind az alap-, mind pedig a mesterképzésnél elmondható, hogy főleg a gazdaságtudományok és a műszaki képzési területek szakjai a legnépszerűbbek. Alapképzésen a gazdálkodási és menedzsment, a pénzügy és számvitel és az emberi erőforrások szakok kerültek dobogóra.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Az egyház határozottan fellép a...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Audiencián fogadta szerdán Orbán...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Tűz ütött ki egy sásdi áruházban,...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...