Átadták kedden a pécsi 400 ágyas klinika felújított épületrészeit - itt a 21. század

2015. január 13. kedd 13:10

Átadták kedden a pécsi 400 ágyas klinika felújított épületrészeit - itt a 21. század

Átadták a jelenleg is mintegy 15 milliárd forintos korszerűsítés alatt álló pécsi 400 ágyas klinika újabb modernizált épületrészeit ünnepélyes keretek között kedden.

A Nukleáris Medicina Intézet és Radiológiai Klinika épületrész egy évvel ezelőtti átadása után ezúttal az egészségügyi intézmény felújított A és C szárnyának, valamint az újonnan kialakított sürgősségi betegellátó osztálynak a hivatalos birtokba adása történt meg.

A pécsi 400 ágyas klinika mintegy 15 milliárd forintos, európai uniós és állami támogatásból megvalósuló rekonstrukciója az intézmény 27 ezer négyzetméterén folyik 2012 ősze óta, s várhatóan az idei harmadik negyedévben a B szárny modernizálásával ér véget. Zombor Gábor, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára a keddi átadáson azt mondta, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb egészségügyi fejlesztése valósul meg a beruházással a baranyai megyeszékhelyen.

Utalt arra, hogy országos szinten a közelmúltban és jelenleg mintegy 400 milliárd forint értékben folytak és folynak infrastrukturális fejlesztések, történnek műszer- és gépbeszerzések az egészségügy területén. Kitért arra, hogy a fejlesztésekkel a betegek és a dolgozók számára 21. századi körülményeket teremtenek, emellett az intézmények modernizálása a szakemberek itthon tartását is szolgálja. Fontos célnak nevezte, hogy bővüljön, fejlődjön az orvosképzés a hazai oktatási intézményekben, ehhez pedig, tette hozzá, a klinikák korszerűsítése is hozzájárul.

Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora kiemelte: nem csak teljes megújuláson esett át a pécsi klinikai központ a most átadott szárnyakkal, de új osztály is létrejött a sürgősségi ellátásra szoruló betegek számára. 

Hozzátette: az átalakításokkal az ország egyik legkorszerűbb betegellátó intézménye jön létre Pécsen. Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere azt mondta, a 400 ágyas klinika felújítása egy állomás abban a folyamatban, amelynek során a városban lévő egészségügyi intézmények modernebbé válnak. Felidézte: az utóbbi években megújult a legnagyobb pécsi járóbeteg-ellátó intézmény, új vérellátó központot hoztak létre a városban, kialakítás alatt áll egy rehabilitációs központ és egy új onkológiai központ.

Hozzátette: a város önkormányzata a jövőben is igyekszik minden segítséget megadni ahhoz, hogy Pécsen a még nem korszerűsített betegellátó intézmények is megújulhassanak. A kedden átadott épületegységekben működnek a Belgyógyászati Klinika hematológiai, endokrinológiai, gasztroenterológiai, kardiológiai, angiológiai és intenzív osztályai, s ezek szakrendelései.

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár átvágja a nemzetiszínű szalagot, balról Páva Zsolt, Pécs polgármestere, jobbról Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora. 

Átadták továbbá a sürgősségi betegellátó osztályt (SBO), amely az épületegyüttes keleti és északi, azaz a B és C épületszárnyai között található. A megújult klinikai tömb valamennyi kórterme immár egy- vagy kétágyas, fürdőszobával felszerelt, magas komfortfokozatú szoba. A sürgősségi osztály igényeire szabott épületben a diagnosztika könnyebb hozzáférése révén a korábbinál hamarabb részesülhetnek a súlyos betegek ellátásban. 

Az SBO-n fogadják a belgyógyászati és az általános sürgősségi eseteket, ebbe a neurológiai, a fül-orr-gégészeti, az urológiai és a bőrgyógyászati esetek is beletartoznak, de nem itt látják el a gyerekgyógyászati, a pszichiátriai és a szülészeti sürgősségi eseteket. A sajtó rendelkezésére bocsátott írásos összegzésben az olvasható, hogy a becslések szerint az új sürgősségi osztályon évente 90-100 ezer esetet látnak majd el, alapvetően Pécsről és a város vonzáskörzetéből. 

Az eddig elvégzett fejlesztések során új nyílászárókat építettek be, az intenzív osztályokon és a műtőkben steril klimatizálást biztosító légtechnikai rendszert helyeztek üzembe, minden kórtermet teljeskörűen felújítottak. Országosan is egyedülálló a Belgyógyászati Klinika csontvelő-transzplantációs részlegének funkcionális kialakítása, amely lehetővé teszi a betegek hermetikus elkülönítését, üvegfelületű látogatófolyosóval, telefonos kommunikációval biztosítja a betegek kapcsolatát a külvilággal, a hozzátartozókkal.

Képünkön Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár (balra), Verzár Zsófia egyetemi docens (balról a második), Tóth Kálmán, a Pécsi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese (jobbról a második), valamint Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora (jobbra) a Pécsi Tudományegyetem felújított 400 ágyas klinikaépülete egyik központi műtőjében január 13-án.

MTI - Fotó: Sóki Tamás