"Az abszolutórium kiadását nem lehet tanulmányi átlaghoz kötni"
2015. április 03. péntek 11:26
Az abszolutórium kiadását - a vizsgák sikeres elvégzésén túl - a felsőoktatási intézmények nem köthetik meghatározott tanulmányi átlaghoz az ombudsman álláspontja szerint.
Székely László, az alapvető jogok biztosa pénteken az MTI-nek küldött közleményében azt írta, a visszásságok megszüntetése érdekében kezdeményezi az erre vonatkozó kormányrendelet és az annak alapján kialakított gyakorlat megszüntetését.
Az ombudsman egy hallgató - a Budapesti Corvinus Egyeteme szabályzatát és gyakorlatát érintő - panasza alapján indított vizsgálatot az abszolutóriumok kiadásának ügyében.
A közleményben felidézik, hogy az abszolutórium a felsőoktatási intézmény tanulmányi kötelezettségének teljesítését tanúsító végbizonyítvány, ami még nem azonos a felsőfokú végzettséggel; ahhoz még le kell tenni a szükséges záróvizsgákat is.
A hallgató azt kifogásolta, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem tanulmányi- és vizsgaszabályzata az abszolutórium megszerzésének feltételeként a 3,00-ás tanulmányi átlag teljesítését írja elő, azzal, hogy a diáknak később lehetőséget biztosít a javításra, a vizsgák megismétlésére.
Székely László arra mutatott rá, hogy az abszolutórium kiadása a törvényben előírt követelmények teljesítéséhez kötött, amelyek egyetlen esetben sem utalnak a tanulmányok meghatározott minősítésének, tehát tanulmányi átlagnak az elérésére.
A törvény felhatalmazta a kormányt annak szabályozására, határozza meg, hány kreditet kell elérni a tanulmányok sikeres teljesítéséhez; a felhatalmazó rendelkezés azonban nem terjed ki az érdemjeggyel való értékeléssel kapcsolatos feltételek megállapítására - hívta fel a figyelmet.
A közlemény szerint a kormány ennek ellenére rendeletben előírta a minimális (halmozott) súlyozott tanulmányi átlag meghatározását a felsőoktatási intézmények számára.
A biztos ennek alapján megállapította, hogy a kormányrendelet a törvényi felhatalmazáson túlterjeszkedik. Álláspontja szerint a jogbiztonság követelményébe ütközve visszásságot idéz elő az a rendelkezés, amely az abszolutórium kiadásának feltételéül egy minimális tanulmányi átlag meghatározását írja elő.
Úgy látja, a szabályozás és a gyakorlat a felsőoktatásra vonatkozó törvényi rendelkezésekben megfogalmazott feltételrendszertől eltérő módon, további követelmények előírásával a hallgatókat a már sikeres vizsgák megismétlésére kötelezte, megnövelve ezzel a tanulmányokra fordított időtartamot, késleltetve a végzős hallgatók munkaerőpiacra lépésének időpontját.
Székely László ezért - az alapvető jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetése érdekében - a kormányhoz fordult, valamint az emberi erőforrások miniszterénél kezdeményezte, tegye meg a szükséges intézkedéseket a visszás rendelkezés és gyakorlat megszüntetésére, az abszolutórium kiadásának törvényi feltételeit teljesítő hallgatók számára a végbizonyítványok kiadására.
Az ombudsman arra is kérte a minisztert, valamennyi felsőoktatási intézményben folytasson le átfogó vizsgálatot az abszolutórium kiadásának gyakorlatáról, és ha szükséges, hívja fel az intézmények vezetőinek figyelmét a jogszerű gyakorlatra.
A minisztert - mint a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartóját - arra is kérte, hogy 2005-ig visszamenőleg vizsgálatban tárja fel, hány hallgatójának okozott hátrányt az egyetem ezzel a gyakorlattal.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Télen is várják a látogatókat a...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Önkéntesek munkáját ismerték el -...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Így indult a tél: tizenhárom éve nem...