Beültethető emberi szerveket nyomtathatnak néhány év múlva a Pécsi Tudományegyetemen
2016. március 24. csütörtök 09:10
Talán nem túlzás azt állítani, hogy forradalmi változások küszöbén áll az egészségügy, és ebből a Pécsi Tudományegyetem (PTE) sem marad ki. Néhány napja már városunkban is működik egy olyan gép, amellyel rövidesen beültetésre alkalmas emberi szerveket nyomtathatnak.
Máj, vese, vagy éppen csont egy nyomtatóból? Manapság még furcsának tűnik a gondolat, pedig öt-tíz éven belül az eljárás az orvoslásban szinte napi gyakorlat lesz. Néhány nappal ezelőtt Pécsre is érkezett egy szövetek előállítására alkalmas gép.
- Emberi szöveteket, illetve szervek egy-egy részét már most is tudunk nyomtatni, ám egyelőre kisebbeket, mint amekkorák szükségesek lennének a transzplantációhoz. A szövetek méretének növelése aktívan kutatott terület, de éveknek kell még eltelnie, hogy beültetésre alkalmas szerveket állíthassunk elő - tudtuk meg Dr. Pongrácz Judittól, a Gyógyszerészi Biotechnológia Tanszék vezetőjétől.
A sejt a tinta
Természetesen rendkívül bonyolult műszerről és eljárásról van szó. Hogy megértsük a működés elvét, Prof. Dr. Pongrácz Judit azt javasolta, a sejteket egyfajta tintaként képzeljük el, amelyeket, ha megfelelő mintázatra nyomtatnak, létrejön a szövet.
Egy szövetnyomtató ára jelenleg nagyjából kilencezer és kétszázötvenezer dollár között mozog. Ez forintra átszámolva 2,5 és 69 millió forintot jelent. A pécsi berendezésért körülbelül 3,6 millió forintot fizetett az egyetem.
- A működtetés költsége attól függ, hogy mit szeretnénk előállítani, ám annyi elmondható, hogy nincs szó megfizethetetlen összegekről. Ez mindenképpen előremutat és fenntarthatóvá teszi a kísérletezést, illetve a munkát is.
Bármekkora is a kiadott összeg, jó befektetésről van szó. A professzor asszony elmondta, az Amerikából Pécsre érkezett műszer „új kapukat nyit meg".
- Kutatásunk jelenlegi fázisában a regenerációs folyamatokat szeretnénk jobban megérteni, a berendezéssel például stimulálható a csontnövekedés is egy baleset után - magyarázta.
A leggyorsabban a porcot, csontot, az eret és a májat lehet előállítani, így minden bizonnyal ezek nyomtatása épül be legkorábban a mindennapos orvoslásba. Addig azonban még számos feladatot el kell végezniük a pécsi kutatóknak.
Képünkön Dr. Pongrácz Judit látható a nyomtató társaságában.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Több mint hetven határsértőt...