Brazília százezer diákját küldi a világba, juthat belőlük a Pécsi Tudományegyetemre is
2012. augusztus 05. vasárnap 10:58

A magyar-brazil oktatási kapcsolatok fejlesztése és intézményesítése érdekében hivatalos tárgyaláson járt Sao Paulóban és Brazíliavárosban prof. Dr. Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) az idő tájt még hivatalban lévő elnöke, a PTE rektora és Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár. A pécsi universitas első emberét arról kérdeztük, milyen módon lehetséges a latin-amerikai diákok érdeklődését felkelteni Pécs iránt és mely oktatási területek lehetnek vonzóak a számukra.
A brazil kormány a közelmúltban indította a „Tudomány határok nélkül" elnevezésű ösztöndíjprogramját, amely során a következő öt évben százezer hallgató egyéves külföldi tanulmányát kívánja támogatni.
- A Magyar Rektori Konferencia vállalta a magyar felsőoktatási intézményeknek a brazil ösztöndíjprogramba való bekapcsolódásához szükséges információk összegyűjtését, illetve a brazil fél számára történő kiajánlását. Jelenleg is folyik a magyar képzési és kutatási ajánlatok véglegesítése. Fontos célcsoport lehet a hazai felsőoktatási intézmények számára az a mintegy százezres magyar közösség, amely Brazíliában él, de nem szeretnének teljesen elszakadni a magyar gyökerektől, kultúrától - fogalmazott a rektor.
A PTE előtt is adott a lehetőség, hiszen a pécsi universitas is szerepel azon magyar felsőoktatási intézmények között, amelyek idegen nyelvű diplomaprogramokon való részvételt tudnak biztosítani a brazil hallgatók számára. Az MRK nemsokára olyan honlapot hoz létre, amelyen az érdeklődő brazil diákok részletes tájékoztatást kaphatnak nemcsak a képzésekről, de a lakhatási, utazási és egyéb, őket érintő kérdésekről is.
- Nagyon reméljük, hogy a Pécsi Tudományegyetem magas színvonalú angol nyelvű képzései, a nagyszámú külföldi hallgatói jelenlét és Pécs városának vonzereje révén sok brazil hallgató fogja választani a PTE-t az ösztöndíj színhelyéül - adott hangot bizakodásának Bódis professzor.
A PTE egyébként több ponton is kapcsolódik a brazil kultúrához, elég csak a Táncoló Egyetem projektre gondolni, hiszen köztudott, hogy Brazília táncnagyhatalom. Másrészt idén immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg Pécsett az Ibero-Amerika Hét elnevezésű rendezvénysorozatot, amely az érintett régió tudományos és kulturális kompetenciáival foglalkozik.
A brazil hallgatók számtalan különféle képzésen vehetnek részt, amennyiben a pécsi egyetemet választják.
- A brazil ösztöndíjprogram elsődlegesen a természettudományi és az egészségtudományi alapszintű, osztatlan és PhD-képzésekre vonatkozik. Ennek értelmében várjuk a brazil hallgatókat az angol nyelvű általános orvos-, fogorvos- és gyógyszerészprogramokra, valamint orvosi biotechnológia, ápolás és betegellátás, kémia, biológia, fizika és földtudományok képzéseinkre. A képzési programok mellett a Pécsi Tudományegyetem ajánlatában szerepel konkrét javaslat a brazil felsőoktatási intézményekkel, kutatócsoportokkal való kutatási együttműködésre is - zárta a rektor.
Képünk az idei Ibero-Amerika Hét megnyitóján készült.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ferenc pápa: nincs béke a...
- Húsvét után is marad a meleg, mégsem...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Felborult egy kishajó a Dunán, egy...
- Jövő keddtől módosított menetrend...
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Nem ízlett a bajai halászlé, a pincér...
- Elindult a virágzás, munkába állt 20...
- Húsvét mindkét napján felkereshető a...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...