Csúcstechnológiás eszközökkel javíthatják a gerincvelő-sérültek életkörülményeit
2019. december 10. kedd 18:00
Az egészségügyi technológia élvonalába tartozó eszközökkel végez nemzetközi szinten releváns kutatást a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatócsoportja - tájékoztatta az egyetem kedden az MTI-t.
A kutatás célja a súlyos gerincsérültek életkörülményeinek javítása és az exoskeletonok, azaz a súlyos mozgáskorlátozottak számára a mozgás élményét újra elhozó berendezések hosszú távú egészségügyi hatásainak összehasonlító vizsgálata - írták.
A PTE Idegsebészeti Klinikája és Biomedical Engineering Projektjének kutatócsoportja az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézettel (OORI) közösen egy olyan fenntartó terápia kialakítását szeretné elérni, amelyben hosszú, többéves időtávon dolgoznak együtt a gerincvelő-sérültekkel. A kutatás jelentőségét növeli, hogy az ilyesfajta vizsgálatok világszerte gyerekcipőben járnak - közölte az egyetem.
A közleményben kitértek arra: az emberi állóképességet, fizikai erőt és mobilitást javító önmozgó külső testvázakat, azaz exoskeletonokat régóta használják az iparban és a technológia fejlődésének köszönhetően már az egészségügyben is megjelentek az elmúlt években.
A pécsi kutatók által - uniós pályázat révén - beszerzett, az exoskeleton technológia élvonalát képviselő ReWalk gyártmányú eszközök sík talajon akár napi 10 kilométert is képesek megtenni, megfelelő gyakorlással használhatóak a lépcsőn való fel- és lemenésre is, emellett több órát üzemelnek egy feltöltéssel. Mint írták, egy rendkívül új technológiáról van szó, s mindössze néhány száz ilyen berendezést használnak jelenleg az egész világon.
A berendezések a súlyos, az orvostudomány jelenlegi állása szerint járni többé nem képes sérültek számára is újra biztosítják az önálló helyváltoztatás élményét.
Mindennek fontos egészségügyi hozadéka is van, hiszen a függőleges testhelyzet lényegesen jótékonyabb hatást gyakorol a szervezetre, mint a kerekesszékben ülés. Így a PTE és az OORI kutatócsapatának reményei szerint tartós életminőség javulás érhető el a segítségükkel - azzal együtt is, hogy e csúcstechnológiás gépek az áruk miatt egyelőre nem elérhetőek a közfinanszírozott egyéni ellátásban, és elsősorban tréning céljára használhatók.
Első jelentős mérföldkőként június közepe óta az egyik beteg már önállóan képes használni a berendezést - írták a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Pár száz év történelem: ennyire volt...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...