December elején tárgyal a kormány a felsőoktatási keretszámokról
2012. november 23. péntek 09:49
December 5-én tűzi napirendjére az új felsőoktatási keretszámokat a kormány - közölte az oktatási államtitkárság pénteken az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a kabinet november 21-i ülésén első olvasatban tárgyalta a 2013. évi felsőoktatási felvételi keretszámokat, amelyeknek a változtatása mellett döntött. A más szempontrendszer szerint készülő tervezetet a kormány december 5-i ülésén tűzi napirendre.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának az MTI birtokába került, november 20-ai dátumú előterjesztése szerint a kormány összesen 53 640-ben állapítaná meg a 2013-ban a felsőoktatásba felvehető magyar állami (rész-)ösztöndíjjal támogatott hallgatók számát.
Felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben 31 340 - valamint részösztöndíjjal 5 ezer -, mesterképzésben 16 ezer, doktori képzésben 1300 hallgató kezdhetné meg jövőre felsőfokú tanulmányait.
Az előterjesztés szerint továbbra is prioritás a műszaki, a természettudományi, az informatikai, valamint az orvos- és egészségtudomány képzési területek állami ösztöndíjas keretszámainak kiemelt biztosítása. A kormány ezen belül 4 ezres külön keretet biztosít a hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő, illetve gyesben, gyedben részesülő jelentkezőknek.
A javaslat - amely képzési területekre bontott keretszámokat tartalmaz - azt rögzíti, hogy a felsőoktatási szakképzésben 2350, az alapképzésben 24 780 hallgató kezdhetné meg teljes támogatás mellett tanulmányait.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felborult egy kishajó a Dunán, egy...
- Ferenc pápa: nincs béke a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Jövő keddtől módosított menetrend...
- Elindult a virágzás, munkába állt 20...
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Húsvét mindkét napján felkereshető a...
- Felföldi László: húsvétkor történt...
- Még két napig várják az Ifjú...
- Sínekre tett kanapé és hűtőgép miatt...