Digitális Oktatás- és Tanulástámogató Központot hoztak létre a Pécsi Tudományegyetemen

2022. március 05. szombat 16:22

Digitális Oktatás- és Tanulástámogató Központot hoztak létre a Pécsi Tudományegyetemen

Hogyan lehet izgalmassá, élménnyé tenni a mai hallgatók számára egy egyetemi kurzust? Ez, és az ennek érdekében bevetett 21. századi technikai vívmányok optimális alkalmazása globális szinten is kihívást jelent a ma egyetemi oktatói számára. 

 

A Pécsi Tudományegyetemen (PTE) új szervezet, a Digitális Oktatás- és Tanulástámogató Központ (DOT) segíti a kurzusok modernizálását, melynek március 1-vel elindult a honlapja is. Az egység célja, hogy hatékony válaszokat adjon a digitális, illetve az ún. „blended learning", vagyis kombinált oktatási módszertanokkal kapcsolatban.

Korszerű módszerek, eszközök, platformok alkalmazását tanítják meg az erre nyitott oktatóknak, akik a 21. század hallgatói elvárásainak megfelelően alakíthatják át kurzusaikat. Utóbbira több pályázatot hirdettek már meg, még a szervezeti keretek kikristályosodása előtt.

Az e félévi pályázat március elsejétől elérhető a PTE bármelyik karán oktató tanár számára. Az újításban résztvevőket kurzusonként anyagilag is motiválják.

„A blended learning a hagyományos oktatási forma elemeit ötvözi a 21. század előnyös, digitális módszereivel és eszközeivel. Vegyes formula: az adott kurzusnak vannak online, és vannak személyes találkozáshoz kötődő elemei.

A hagyományos részben a személyes kapcsolat, bizalom, és az együttműködés támogatja a tanulást, az online rész pedig mindazon források, eszközök, módszerek használata, amik egyszerűbbé, produktívabbá tehetik azt" - mondta el dr. Vörös Zoltán, a PTE DOT vezetője.

A szervezet kapcsán pedig hozzátette: „A központ célja a módszertan kidolgozásának támogatása. A PTE összes oktatója számára biztosítunk módszereket és javaslatokat. Online és személyes képzések és konzultációk állnak a PTE oktatói rendelkezésére. A cél az, hogy magát az oktatást tegyük élvezetesebbé, ezeknek az eszközöknek a használata a folyamat minden szereplőjének segíteni tud."

Forrás: PTE - Fotó: Csortos Szabolcs