Dübörögnek az egyetemi fejlesztések: bővülő karok, új helyre költöző fogászati klinika

2019. augusztus 13. kedd 10:59

Dübörögnek az egyetemi fejlesztések: bővülő karok, új helyre költöző fogászati klinika

Jó ütemben haladnak a Modern Városok Program részeként indított beruházások a Pécsi Tudományegyetemen (PTE). A fejlesztések keretében többek közt bővül a bölcsészkar, megújulnak a laborok és a sportpálya az Ifjúság útján, csarnokot építenek a műszakisoknak, illetve egy 12 ezer négyzetméteres épületszárnyat húznak fel az Általános Orvostudományi Karon. Pályázati forrásból pedig új fogászati tömb épül, ahol a klinika is helyet kap majd. 


Orbán Viktor miniszterelnök 2015-ben jelentette be, hogy az ország nagyvárosaira kiterjedő fejlesztési programot indít a kormány. A pécsi beruházások jelentős részben az egyetemet is érintik, a PTE-n összességében nagyjából 25 milliárd forintból bővítenek, illetve korszerűsítenek.

Lapunk annak járt utána, milyen szakaszban vannak az egyes beruházások.

A Pécsi Tudományegyetem sajtóosztályától megtudtuk, a Modern Városok Program keretében a Bölcsészettudományi Kar új emelettel bővül, ahol oktatótermek és korszerű laboratórium szolgálja a pszichológusképzés magyar, angol és német nyelvű hallgatóit. Közölték: a 435 millió forintba kerülő munkálatok 2018. januárban kezdődtek, a kivitelezés befejeződött, az ünnepélyes átadás ősszel lesz.

Szintén az Ifjúság útján, a Természettudományi Karon a nyáron elindult a laborok felújítása, illetve a projekt tartalmazza az atlétikai pálya, valamint a sportcsarnok fejlesztését, összesen bruttó 425 millió forint értékben.

A Boszorkány úton található Műszaki és Informatikai Kar két, összességében 1477 négyzetméteres acélszerkezetű csarnokkal bővül, ahol építész, illetve gépész műhelyeket alakítanak ki 1,25 milliárd forintból. Az átadást őszre tervezik.


Így néz majd ki az új csarnok a Boszorkány úton. (Látványterv, forrás: PTE)


Látványosan és a terveknek megfelelő ütemben halad az Általános Orvostudományi Kar új épületszárnyának kivitelezése a Szigeti úton. Az új épület a PTE-s Modern Városok Program úgynevezett „zászlóshajó" nagyberuházása, hiszen méretét és értékét tekintve a legnagyobb volumenű fejlesztés. A főépület egy új, 12 ezer négyzetméteres szárnnyal bővül, ahova négy intézet költözik át a régi elméleti tömbből.

 


Látványterv a Szigeti úti orvosi komplexumról. (Forrás: PTE)


 

A PTE tájékoztatása alapján negyven százalékkal bővülnek az oktatásra és kutatásra szánt terek, új előadótermeket alakítanak ki, orvosi csúcstechnológiát telepítenek, fejlesztik a környező parkot, valamint a parkolóhelyek számát is bővítik. Mindez körülbelül bruttó 10,7 milliárd forintba kerül.

A Szigeti úti beruházással várhatóan jövő májusban végeznek, ezt követi majd a nyári próbaüzem, a komplexumot pedig szeptembertől lehet majd teljeskörűen használni.

Az óvoda és a bölcsi is megújul

A Szigeti úton található PTE-s bölcsőde és óvoda nemcsak szebbé válik, hanem funkcióbővítésen is átesik. Az egyetemnél érdeklődésünkre elmondták, többek közt megújul a játszókert, valamint energetikai korszerűsítést hajtanak végre az épületeken. A cél, hogy egy szebb, hangulatosabb, gyerekbarát környezet várja a kicsiket. A 285 millió forintos beruházás várhatóan október elején zárul.

Maradva a gyógyításnál, a Modern Városok Program keretében az Egészségtudományi Kar a 21. századnak megfelelő színvonalú belvárosi kampuszokkal gyarapodik. Az Apáca utcában az egykori könyvtár épületét alakítják át, ha minden jól halad, már idén decemberben működni fog a létesítmény. Nem sokkal arrébb, a Szepesy utcában is zajlanak a felújítások, amellyel várhatóan 2020 márciusában végeznek. A beruházások összköltsége bruttó 1,8 milliárd forint.


Könyvtárból egyetem: ilyen lesz az egészségtudományi kar új kampusza az Apáca utcában. (Látványterv, forrás: PTE)


A Rókus utcai Gyógyszerésztudományi Kar sem marad ki a fejlesztésből, az intézmény új laboratóriumokkal, oktatási helyiségekkel és közösségi terekkel gyarapodik már a nyár folyamán.

Szintén jelentős, régóta várt beruházás valósul meg pályázati forrásból a Szigeti és a Tüzér út találkozásánál. Az évek óta használaton kívüli területen épül fel ugyanis egy új, ötszintes, 2750 négyzetméter hasznos alapterületű elméleti tömb, ahol a fogászati klinika is helyet kap. A közbeszerzéssel kapcsolatos eljárás június elején megjelent, jelenleg ajánlattételi szakaszban van a folyamat. A komplexum tervezett átadása 2021 augusztusára várható.

 


Mutatós lesz a fogorvosi tömb. (Látványterv, forrás: PTE)



Képünkön:
javában zajlik az építkezés a Szigeti úton, az orvosi kar területén.


Palotás Péter - Fotó: Dittrich Éva