Egyetemi kar lehet a PTE szekszárdi főiskolai kara
2011. május 16. hétfő 15:19
Egyetemi karrá válhat szeptembertől a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Illyés Gyula Főiskolai Kara, a PTE szenátusa júniusban tárgyal a fejlesztésről - közölte a kar főigazgatója hétfőn az MTI-vel.
A tervek szerint a szekszárdi főiskolai kar alkalmazott társadalomtudományi karként működne tovább - mondta N. Horváth Béla. Az egyetemi karon megmaradnának a jelenlegi alapképzési szakok, és a meglévő két mesterszak mellé további kettőt indítanának - tette hozzá.
N. Horváth Béla véleménye szerint a felsőoktatás esetleges átalakítása a fejlesztést nem érinti, hiszen a kar a PTE tíz karának egyike, és nyilvánvaló, hogy a PTE-t nem fenyegeti semmilyen veszély. "Ebből az következik, hogy az intézményi megszüntetés veszélye a mi karunkat sem fenyegeti" - mondta.
A főigazgató hozzáfűzte, hogy a humánerő-fejlesztésre vannak forrásaik, ugyanakkor ha az államilag finanszírozott hallgatói létszámot radikálisan mérséklik, az új helyzetet teremt.
A PTE hat felsőfokú szakképzési, öt alapképzési és két mesterképzési szakot kínáló szekszárdi karát a tavalyinál 91-gyel több, 568 jelentkező jelölte meg első helyen, az összes jelentkező száma 1203 volt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szomorú húsvétja volt egy pécsi...
- Húsvét után is nagyon várják a...
- Hűsítő zivatarok érkezhetnek kedden...
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Figyelem! Csillagesőt, tűzgömbeket is...
- Gyászba borul a világ: meghalt Ferenc...
- Jövő keddtől módosított menetrend...
- Locsolkodás, hímes tojás - Nézegessen...
- Ferenc pápa: nincs béke a...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...