Egyetemi klub nyílik a pécsi belvárosban - Rövid távon megtérülhet a negyvenmilliós befektetés

2017. június 12. hétfő 08:24

Egyetemi klub nyílik a pécsi belvárosban - Rövid távon megtérülhet a negyvenmilliós befektetés

PTE Bar&Burger néven nyílik még ebben az évben új egyetemi klub a pécsi belvárosban. A Modern Városok Program keretében megvalósuló projekt célja egy olyan közösségi tér létrehozása, amely a modern kor igényeinek megfelelő környezetben kínál megfizethető és kulturált szórakozási lehetőséget a jelenlegi és egykori hallgatók, valamint a helyiségbe betérők számára. 

A Széchenyi térre megálmodott új egyetemi klub terve a PTE hallgatói önkormányzatának nemrég véget ért közvélemény-kutatásának eredményeiből született. Az EHÖK kérdőívét több mint ezer jelenlegi és egykori hallgató töltötte ki, de középiskolások és civil lakosok is kifejthették véleményüket.

Az adatokból kitűnik, hogy a válaszadók több mint kétharmada örömmel látogat el újonnan megnyílt helyekre, majdnem ugyanekkora hányaduknak fontos, hogy mennyit költenek el az este során, de az ingerküszöbük megemelkedik, ha új belvárosi egységről van szó. A pécsi belváros szívében létrehozandó új közösségi tér ezen igényt szolgálja majd ki.

 

 

A PTE Burger&Bar névre keresztelt közösségi tér egyszerre vendéglátóegység - ahol sokféle hamburgerrel, minőségi italokkal lehetne hódolni a gasztronómiai élvezeteknek - és egyszerre olyan klub lenne, ahol különböző, tematikus programokkal például a külföldi hallgatókat is megszólítanák, ugyanakkor a karok közti kapcsolatot és együttműködést is szorosabbra fűznék.

Takács Gyula, a hallgatói önkormányzat elnöke szerint mindezek mellett a bár a helyszín és az árak mellett számos eshetőséget kínál az egyetemi közösség erősítésére, hiszen az egység tudományos-szakmai előadásoknak, beszélgetéseknek, de akár kvízversenyeknek és egyéb szórakozási lehetőségeknek is teret adhat.

A PTE Burger&Bar kialakítására 40 millió forintból kerülhet sor, amit a Modern Városok Program forrásaiból fordtínak a beruházásra. A befektetés már rövid távon megtérülhet, hiszen - ahogy Takács Gyula fogalmazott - az egység működtetését az egyetem egyik saját cége fogja végezni.

 


 

A nyitásra a tervek szerint még ebben az évben sor kerülhet; ha minden jól alakul, akkor legkésőbb októberben szeretnék megnyitni a helyiséget.

Képünkön: a Széchenyi téren egyelőre csak a helye van meg a klubnak.

Horváth L. Balázs - Fotó: Laufer László - Látványtervek: PTE