Együtt fejleszti a turizmust Harkány és a PTE FEEK

2014. november 14. péntek 09:22

Együtt fejleszti a turizmust Harkány és a PTE FEEK

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Baksai Tamás, Harkány polgármestere és dr. Nemeskéri Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának (PTE FEEK) dékánja. A város és az egyetem a jövőben közösen munkálkodik a fürdőváros turizmusának fellendítésén. 

A megállapodást a Harkányi Szabadegyetem szerdai napján írta alá a polgármester és a dékán. 

Az abban foglaltak szerint a PTE FEEK kutatócsoportot alapít, amelynek célja egyebek mellett a patinás fürdőváros turizmusát érintő szakmai-tudományos programok indítása.

Az egyetemi karon olyan képzést is indítanak, amelybe beépülnek a harkányi turizmus jellegzetességei, sajátos szakmai követelményei. A helyi igényeknek megfelelő speciális képzéshez a megállapodás értelmében Harkány városa biztosít szakmai gyakorlati helyeket az idegenforgalom és a vendéglátás területén.

A felek vállalták egy közös szakmai turisztika tudás- és kutatóbázis kialakítását is. Ezen felül a kecskeméti Harmadik Kor Egyeteme és a Pécsi Szenior Akadémia sikerei nyomán Nemeskéri Zsolt és Baksai Tamás megállapodtak abban, hogy a Harkányban élő, valamint az itt gyógyuló, pihenő időseknek speciális egyetemi képzési programot indítanak.

A PTE FEEK dékánja az aláírási ünnepségen elmondta: meggyőződése, hogy a karon az egyetem tudásbázisát és a harkányi szakmai bázist ötvözve olyan képzést tudnak kialakítani, amely újra fellendíti a turizmust a nagy tradíciókkal rendelkező baranyai városban.

Harkány polgármestere a dokumentum aláírásakor kiemelte, abban bízik: az együttműködés a város és az egyetem számára is hasznos lesz. Hozzátette, a mindenki számára elérhető oktatás az egyik út, amely a város felvirágoztatásához vezet.

 

Képünkön Baksai Tamás, Harkány polgármestere és dr. Nemeskéri Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának (PTE FEEK) dékánja.