Elige Vitam-díjat kapott Kelemen Gábor addiktológus, a PTE tanára
2014. június 30. hétfő 08:47
Június 26-a Kábítószer-ellenes Világnap; ennek alkalmából Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Balog Zoltán miniszter megbízásából Elige Vitam-díjat (Válaszd az életet) adott át.
Idén a díjat több évtizeden át végzett elkötelezett szakmai, tudományos munkásságáért Prof. Kelemen Gábor, a Pécsi Tudományegyetem, Bölcsésztudományi Kar Társadalmi Kapcsolatok Intézete egyetemi tanára, addiktológus, pszichoterapeuta vehette át, illetve Eőry Ajándok, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület orvosa.
Kelemen Gábor professzor a szenvedélybetegekkel való tudományos, családi rendszerszemléletű, hazai és nemzetközi szinten elismert, kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként részesült a kitüntetésben.
Az ENSZ közgyűlése 1988-ban nyilvánította június 26-át Kábítószer-ellenes Világnappá, Magyarországon 1997 óta tartják meg a figyelemfelkeltő napot, és 2001 óta adnak át elismeréseket. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a kábítószerrel való visszaélés, és az illegális kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemre.
Forrás: PTE – Fotó: kormany.hu/Árvai Károly
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- A fiatal anyák szja-mentessége nagy...
- Pécsi Arcok - Egy másik világ: Antoni...
- Ganxsta és Pákó majdnem verekedett
- Továbbra is zárva tartanak két...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...