Extra ösztöndíjra pályázhatnak a diákhitelesek
2018. március 22. csütörtök 17:30
Az MFB Csoporthoz tartozó Diákhitel Központ harmadik alkalommal hirdeti meg Ösztöndíj Pályázatát minden olyan 45 év alatti, nappali tagozatos, aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemistának, főiskolásnak, aki hatályos Diákhitel szerződéssel rendelkezik.
A jelentkezés feltétele többek között az is, hogy az adott hallgatónak legyen már legalább két lezárt féléve. Nyelvvizsgák, kutatói munka, közéleti tevékenység és sport eredmény plusz pontokat hozhat. A 14 győztes pályázó a 2108/19-es tanévben összesen 700 ezer, vagyis 10 hónapon keresztül havi 70 ezer forintot kap.
Az általános pályázati feltételek között szerepel még a magyar állampolgárság, illetve két lezárt félévben a legalább 4,00-es korrigált kreditindex is. Az érvényes pályázathoz be kell nyújtani egy bemutatkozó levelet, a Diákhitel szerződésének szerződésszámát (Diákhitel1 vagy Diákhitel2), a tanulmányi átlagot igazoló index-másolatot, illetve a plusz pontokat igazoló dokumentumokat. A Diákhitel Központ 2018. május 4-ig várja a hallgatók jelentkezését. A formai szempontok alapján előszűrt érvényes pályázatokat egy háromtagú szakmai bizottság, a Diákhitel Szakmai Grémium értékeli, és javaslatot tesz a nyertesekre, az objektivitást szem előtt tartó értékelési szempontrendszer alapján. A Diákhitel Szakmai Grémium tagjai: dr. Pavlik Lívia, a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárja, Szvetelszky Zsuzsanna, szociálpszichológus és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója (képünkön).
A Diákhitel Központ tavalyi pályázatára több mint 300 hallgató jelentkezett, az ösztöndíjasok között olajmérnököt, biológust, fizikust, jogász hallgatót, vidéki és fővárosi, első és másod, diplomást is díjazott a Társaság. A nyertesek közül többen Köztársasági Ösztöndíjasok, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia előkelő helyezettjei, társ- vagy önálló szerzők, tudományos kutatások résztvevői voltak.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Megújulva várja a látogatókat a Míves...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...