Filmszakos egyetemisták és pécsi középiskolások festményeiből nyílt kiállítás
2016. június 11. szombat 07:21

A Pécsi Tudományegyetem filmszakos hallgatóinak és a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Mór Iskolaközpont diákjainak közös kiállítása nyílt meg a PTE Ifjúság úti aulájában. A középiskolások és egyetemisták festményei július végéig tekinthetők meg.
A kiállítás a pécsi Szent Mór Iskolaközpont, a Pécsi Tudományegyetem és a Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közös együttműködésével jött létre. Az együttműködésre az Inspiráló művész életművek, életpályák - bontakozó tehetségek című tehetséggondozó program pályázatának köszönhetően kerülhetett sor.
A kiállítási anyag elkészítésének irányítója a PTE BTK Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok tanszékének oktatója, Kling László festőművész volt.
„Az egyetemen tartottam Színtan és kompozíció-kurzust, ahol az volt a hallgatók feladata, hogy a természetben formákat, színeket, motívumokat figyeljenek meg, és ezeket továbbgondolva hozzanak létre képzőművészeti munkákat. Ehhez a hallgatói csoporthoz csatlakoztak a Szent Mór diákjai, az iskola Kovalovszky Éva által vezetett képzőművészeti műhelyének tehetséges gimnazistái. A kiállítás képei az egyetemen tartott alkotói napokon születtek: a diákok is bejöttek a tömbösített egyetemi órára, ahol először színelméletről és kompozíciós ismeretekről beszéltem nekik, majd szó esett különböző klasszikus és kortárs technikákról is.
Ezt követően az egyetem mögötti botanikus kertben, a parkban, a pálmaházban gyűjtöttek motívumokat, sőt, az alkotói munkát is a szabadtéri helyszíneken kezdték meg. Nagyon ügyes alkotások készültek el végül: izgalmas volt látni, ahogyan a diákok a képeken kialakították saját formavilágukat." - mondta el Kling László.
Az alkotói napok és a kiállítás sikeres megvalósulása után a Szent Mór Iskolaközpont képzőművészeti műhelye és a bölcsészkar Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok tanszéke további hasonló közös projekteket is tervez. A PTE Ifjúság úti aulájában látható kiállítást július végéig tekinthetik meg az érdeklődők.
Képünkön: az alkotások többsége a szabadban készült.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ingyenes a parkolás Pécsett a...
- A MÁV vezére szerint folyamatosan...
- Giganyulak, viszkis tojások, fészek...
- Megjöttek a friss adatok, ennyit...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...
- Az utolsó vacsorára emlékeznek ma a...
- Súlyos pécsi baleset helyszínén...
- Új osztállyal bővült a pécsi...
- Húsvéti menetrend: ingyenes a...
- Így készülnek a feltámadás ünnepére...