Fontos cél javítani a halálozási mutatókat
2018. június 22. péntek 17:30
Budapesten tartotta éves találkozóját a három egyetemen átívelő, alapkutatók és klinikusok összefogásával megvalósuló projekt, melynek célja az életveszélyes, nagyon súlyos, akut kórképekben szenvedő betegek életben tartása. A 2021. januárig futó pályázatban három fő tudományterületen, az akut hasnyálmirigy-gyulladás, az agyérkatasztrófa, illetve a szívinfarktus és hirtelen szívhalál kezelése kapcsán fognak össze a szakemberek a betegek javára.
A találkozón az 1,494 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével megvalósuló projekt eddigi eredményeit, előrehaladását foglalták össze a résztvevők. A Pécsi Tudományegyetem vezetésével két további egyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen is folynak a kutatások. Az akut hasnyálmirigy-gyulladás, a szívinfarktus és az agyérkatasztrófa is olyan betegség, ahol még mindig elfogadhatatlanul magas a halálozás. Ezen betegségekben történő eredményes kutatás csak az alapkutatók és klinikusok összefogásával, azaz a transzlációs medicina mentén valósíthatók meg.
A transzlációs medicina hidat képez a klinikai és az alapkutatások között, a preklinikai kutatási eredmények „átfordítását" jelenti a mindennapi klinikai gyakorlatba és betegellátásba, vagyis a laboratóriumtól a betegágyig (from bench to bedside) tartó folyamat.
A projekt több kiemelt célkitűzése már most megvalósult. A program egyik legfontosabb célja, hogy egy európai szinten is jelentős központ kerüljön kialakításra, mely nemzetközileg is egyedülálló lehetőséget biztosít a magyar kutatóknak, hogy ne csak elérjék, de meg is előzzék nemzetközi versenytársaikat, és megnöveljék a valóban eredményes kutatások számát.
A találkozón bemutatásra került a Transzlációs Medicina Központ Multidiszciplináris Kutatástámogató Csoportjának felépítése és működése, ami klinikai kérdéseik megválaszolásában segíti a kutatókat.
A program egy másik fontos célja a betegségekhez kapcsolódó adatgyűjtés megvalósítása. Mindhárom betegségterületen megtörtént a betegregiszterek létrehozása, valamint a betegek regiszterbe vonása Pécsen, Debrecenben és Szegeden is elkezdődött.
Így már a szakemberek rendelkezésére állnak azok az adatok, amelyekre építeni lehet, hogy újragondolhassák a betegellátást annak érdekében, hogy a következő évtizedekben minél kevesebben haljanak hirtelen szívhalált, vagy legyen számukra végzetes kimenetelű az agyérkatasztrófa vagy az akut hasnyálmirigy-gyulladás. A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló projekt hosszú távú eredménye, hogy a beruházásnak köszönhetően a betegek kórházi tartózkodása rövidül, és a halálozási mutatók javulnak.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Hoppál Péter vendége lesz Szijjártó...