Gyógyszertárak gyógyszerészek nélkül? Itt az egyetemek válasza
2024. március 06. szerda 08:31
A "gyógyszerész nélküli gyógyszertár" ellen foglaltak állást közös nyilatkozatukban a gyógyszerészeket képző intézmények dékánjai - közölte a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara kedden az MTI-vel.
A közleményben - amelyben idéztek a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara dékánjai által aláírt közös nyilatkozatból - azt írták: egyöntetűen kiállnak a gyógyszerész gyógyszertári személyes jelenlétének szükségessége mellett, hangsúlyozva a gyógyszerész nélküli gyógyszertárak jelentette gyógyszer- és betegbiztonsági kockázatokat.
Emlékeztettek: állásfoglalásuk azt követően született, hogy a február elején a Magyar Közlönyben megjelent belügyminisztériumi rendelet szerint 2024 májusától néhány kivételtől eltekintve nem kell személyesen jelen lennie gyógyszerésznek a fiókgyógyszertárak nyitvatartási idejében, elég, ha negyedórán belül valamilyen telekommunikációs csatornán elérhető, és ily módon bevonhatóvá válik a gyógyszertári feladatokba.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Gyógyszerészeti Szövetség (FIP) által közösen kidolgozott helyes gyógyszertári gyakorlat alapelveire hivatkozva a közös állásfoglalásban kiemelték a gyógyszerészek fontos szerepét a biztonságos és hatékony gyógyszerellátás elősegítésében.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a magyar szakmai és jogszabályi háttér is egyértelműen támogatja ezt az álláspontot, amely előírja a gyógyszerész személyes közreműködését a gyógyszerkiadásban.
A közlemény szerint az egészségügy és gyógyszerügy két legmeghatározóbb szervezete által jegyzett nemzetközi irányelv hat alapelve közül az első, hogy a gyógyszerész előzetes időpont-egyeztetés nélkül azonnal elérhető legyen a betegeknek.
A gyógyszertudományi karok vezetőinek meggyőződése, hogy "semmilyen gyógyszertár nem működhet gyógyszerész jelenléte nélkül, mert a gyógyszerészek személyes közreműködése alapvető gyógyszer-, illetve betegbiztonsági érdek" és a "gyógyszerész személyes jelenléte nélkül történő gyógyszerkiadásnak beláthatatlan az egészségügyi kockázata" - olvasható a nyilatkozatban, amelyben hangsúlyozták, hogy így csak "a beteg- és gyógyszerellátás biztonsági garanciáinak csorbulása árán működtethető gyógyszertár"
Az állásfoglalás szerint szükséges a gyógyszerészek kompetenciáinak fejlesztése és a képzési kapacitások bővítése, egyúttal a dékánok egy - a gyógyszerészek gyógyszertári jelenlétét garantáló - új szakmai koncepció kidolgozását sürgették.
A gyógyszerésztudományi karok dékánjai készen állnak támogatni a szükséges változtatásokat a gyógyszer- és betegbiztonság érdekében - olvasható a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Megnyílt az adventi vásár,...