Hangversenyt tart a Pécsi Egyetemi Kórus
2017. június 16. péntek 13:30
Várják az érdeklődőket a Pécsi Egyetemi Kórus hangversenyére, melyen kínai turnéjuk programját mutatják be. Műsoron Kodály, Bartók, Orbán, Orff és Debussy művei, valamint könnyűzenei feldolgozások. Vezényel: Dr. Hoppál Péter, karnagy és Prof. Dr. Lakner Tamás, Liszt-díjas karnagy.
A Pécsi Egyetemi Kórust 2012 óra Prof. Dr. Lakner Tamás Liszt-díjas karnagy vezeti. A PTE MK Zeneművészeti Intézet hallgatóiból álló vegyeskar több ízben képviselte és öregbítette a PTE hírnevét nemzetközi színtéren is: arany diplomát, I. díjat nyert a Szlovákiában 2015. május 7. és 10. között megrendezett Akademická Banská Bystricán, azaz az Európai Egyetemi Kórusok Versenyén, valamint elnyerte a legjobb külföldi kórusnak járó különdíjat; a 2015-ös második, pécsi EUROPA CANTAT nemzetközi kórusfesztivál közös énekléseinek rezidens, házigazda kórusa voltak és a neves Michael Gohl-lal dolgozhattak együtt.
2016 májusában a belgiumi Neerpeltben megrendezett Ifjúsági Kórusok Európai Kórusversenyének I. helyezését hozták haza, idén nyáron pedig több, mint kéthetes kínai turnén vesznek részt.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Novemberben is nálunk volt a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...