Három és félmilliárdos intézményfeljlesztési program fejeződött be a PTE-N

2022. május 30. hétfő 15:23

Három és félmilliárdos intézményfeljlesztési program fejeződött be a PTE-N

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) hallgatói létszámának megtartását, képzési szerkezetének bővítését és modernizálását, valamint nemzetköziesítését is szolgálta egy most záruló, több mint 3,4 milliárd forintos oktatás- és intézményfejlesztési program - közölték a baranyai felsőoktatási intézmény vezetői hétfői sajtótájékoztatójukon. 

 

Miseta Attila, a PTE rektora elmondta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) 3,42 milliárd forintos támogatásával 2017 óta zajló projekt eredményeként jelentősen csökkent a hallgatók lemorzsolódása.

Sikerült az orvosi és a közgazdaságtudományi karon kívül más intézményegységekben is növelni a külföldi hallgatók számát és arányát, míg több, korábban külföldre távozott magyar vagy más nemzetiségű oktatót a PTE-re csábítani - sorolta.

Decsi István, a PTE kancellárja kiemelte: az egyetem most záruló és hasonló programjai hozzájárulnak az egész térség gazdasági fejlődéséhez. Kitért arra, hogy a programba mintegy háromezer egyetemi polgárt vontak be, nyolcszáz hallgató kapott ösztöndíjat és számos vállalattal vált erősebbé a PTE kapcsolata.

Mint mondta, a projekt eredménye, hogy a műszaki és informatikai területen sikerült megerősíteni a női hallgatók arányát hat százalékponttal.

A projekt sajtóanyaga szerint a "Fokozatváltás a felsőoktatásban" című minisztériumi koncepcióval összhangban indított program eredményeként mind a hallgatók, mind az oktatók emelkedő teljesítménnyel képesek reagálni a munkaerő-piaci kihívásokra és a nemzetközi versenyre is.

A program a hátrányos helyzetű hallgatók segítésével támogatta a hallgatói létszám megtartását, segítségével megvalósult a PTE képzési szerkezetének bővítése, modernizálása, digitalizálása a gazdasági igények figyelembevételével.

A tájékoztatás szerint jelenleg is tart a PTE intézményi szintű programokkal, tevékenységekkel történő nemzetköziesítése, a Kárpát-medencei nemzetközi kapcsolatok megerősítése, határon túli magyar felsőoktatási képzések megvalósítása.

A projekt keretében összetett módon fejlesztették a PTE sportszolgáltatásait és egészségnevelési rendszerét is, ezen felül módszertani fejlesztéseket, gyakorlati készségeket és innovatív oktatási környezetet alakítottak ki az orvos- és egészségtudományi képzés területén - sorolták a sajtóanyagban.

Kiemelt figyelmet kapott a program keretében a női hallgatók és hátrányos helyzetű csoportok hozzáférésének javítása a matematikai, természettudományos, műszaki, vagy informatikai területeken, míg a közgazdaságtudományi karon a gazdaságtudományi képzési portfóliót tervezték újra korszerű képzési programok és modern eszközpark kialakításával.

Mindezek mellett jelentős fejlesztések valósultak meg a pedagógusképzésben a digitalizáció, innováció, környezettudatosság és társadalmi felzárkóztatás terén is - jelezték a tájékoztatóban.

A projekt zárórendezvényén a sajtótájékoztatót követően a fejlesztéssel érintett karok vezetői az elért eredményekről tartottak előadásokat.

MTI - FOTÓ: PTE/Csortos Szabolcs