Helló cimbi, ez itt Pécs! - Önkéntesek is segítik a külföldi egyetemisták eligazodását Pécsett
2016. július 29. péntek 07:16
Szerencsére egyre több hallgató érkezik a határon túlról a Pécsi Tudományegyetemre, számuk növekedésével pedig egyre inkább szükség van azokra, akik segítik itteni életüket a tanulmányaik alatt. Az Erasmus Student Network pécsi szervezete idén nyáron is toborozza az önkénteseket, akár túl is szárnyalhatják az eddigi rekordlétszámot.
Számos diáknak megadatik a lehetőség, hogy egy időre - akár egy hétig, akár több féléven át - egy másik országban tanuljon, és ezzel párhuzamosan gyakorolja nyelvet. Első hallásra jó kalandnak hangzik, de nem olyan könnyű megbirkózni az idegen környezetben még a mindennapi feladatokkal sem. Ebben próbál segítséget nyújtani a pécsi Erasmus Student Network a városba látogató tanulók számára helyi egyetemisták támogatásával.
- A program célja az, hogy a lehető legtöbb külföldi diáknak biztosítsunk mentort. Ők főleg az Erasmus+, Stipendium Hungaricum programokban, egyéb cserekapcsolatokban vagy teljes képzésben vesznek részt - mondta el a Pécsi Újság.hu-nak Balogh Gergely, az Erasmus Student Network (ESN) Pécs elnöke. - A mentor szó helyett a "buddy" (magyarul haver, cimbora - a szerk.) kifejezést választottuk, mert ez egy barátságosabb sugallatot ad az egésznek. A "buddyk" a szemeszterkezdés előtt hetekkel felveszik a kapcsolatot mentoráltjaikkal, így már a szálláskeresésben is tudnak segíteni igény esetén. Igen jó érzéssel tölti el az embert, ha egy idegen országba érkezve valaki várja az állomáson.
Tanárok is lehetnek "buddyk"
Az Erasmus Buddy Network nevű mentorprogramban a Pécsi Tudományegyetem tapasztalt, azaz legalább egy éves hallgatói jelentkezhetnek, de esetenként oktatók, vagy friss diplomások is részt vesznek. 2015 januárja óta már külföldi diákok is önkénteskedhetnek, hiszen ők bizonyos esetekben könnyebben segíthetnek a külföldiekre jellemző problémák megoldásában.
Úgy tűnik, a pécsi egyetemisták nagyon segítőkészek, ugyanis az előző félévben csaknem nyolcvan mentor vett részt a programban. Idén ezt igyekeznek túlszárnyalni, hiszen egyre több határon túli hallgató érkezik a PTE-re. Ezért van az, hogy egy "buddyra" több, akár öt mentorált is jut, azonban sokaknak nincs elég ideje, hogy tanulmányai folytatása mellett több embernek segítsen. Ez sem jelent problémát, hiszen a Buddy Network program a csapatmunka elvén működik, így ha valaki nem ér rá, vagy nem tud segíteni, a többi mentor rendelkezésre áll.
Balogh Gergely elmondása szerint az ideális "buddy" az a személy, aki mindig tud időt szánni a rábízott diákra vagy diákokra, és készségesen segít problémáik megoldásában egy egész féléven át. A jelentkezőket egy beszélgetésen is "tesztelik", mivel alapvetően a nyitott, elhivatott és kreatív gondolkodású hallgatókat szánják a külföldiek mellé. Van ugyanis bőven tennivalójuk, ha azt szeretnék, hogy a vendéghallgató otthonosan érezze magát a városban.
A pécsi "cimborák" főleg az egyetemi szokásokba és a tanulmányi rendszerbe igyekeznek bevezetni a külföldi tanulókat, de a Campus bemutatása, valamint a diákigazolványban és a tantárgyfelvételben való segítségnyújtás is az alapvető feladatok közé tartozik. Emellett azonban a hétköznapokat is megkönnyítik számukra például azzal, hogy segítenek bankszámlát nyitni, vagy telefonkártyát vásárolni. Szabadidejüket is megosztják a vendégekkel, a helyi egyetemisták dolga ugyanis körbevezetni őket a városban, megmutatni a bevásárló- és szórakozóhelyeket.
Az ESN pécsi elnöke szerint mégis a legfontosabb az, hogy egy "barát" várja Pécsett a hallgatókat, aki segít a beilleszkedésben és leküzdeni a kezdeti a kultúrsokkot. Ha minden jól megy, a legtöbb esetben jó, akár életre szóló barátság is kialakulhat a két fél között, és ezután is tartják a kapcsolatot.
- Ez a mentoroknak is hatalmas lehetőség, hiszen nem mindennap adódik alkalma egy átlagos diáknak, hogy a világ bármely tájáról ismerjen meg embereket, a nyelvgyakorlást nem is említve - hangsúlyozta Balogh Gergely. - Az érkezőknek pedig csak előnyükre válhat a program, ők is gyakorolják a nyelveket és az önzetlen segítőknek köszönhetően hamar átérzik a pécsi életritmust.
A buddyk munkájukért cserébe amellett, hogy életre szóló élményt szereznek, plusz pontokat kapnak Erasmus+ ösztöndíjra való jelentkezéskor, illetve az egyetem interkulturális felkészítő tréningjein is részt vehetnek. Ki tudja, könnyen lehet, hogy a jövőben ők lesznek a másik oldalon egy idegen országban.
Kiss Alexandra - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...