Hivatalos: négyen pályáznak a PTE rektori posztjára - Vitafórumon is ismertetik programjukat

2017. november 21. kedd 08:22

Hivatalos: négyen pályáznak a PTE rektori posztjára - Vitafórumon is ismertetik programjukat

Mind a négy jelölt pályázatát megvizsgálta és a kiírásban foglalt feltételeknek megfelelőnek minősítette a szaktárca, így hivatalosan is eldőlt, hogy Bachmann Bálint, Betlehem József, Gábriel Róbert és Miseta Attila indulhat a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektori posztjáért. 

Október elején írta ki a pécsi egyetem fenntartója, az Emberi Erőforrások Minisztériuma az új rektori pályázatot, amelynek eredményessége esetén a szenátus decemberben véleményezi, és dönt a rektorjelölt személyéről. A választott személyt a szaktárca vezetője, Balog Zoltán bízza meg a feladat ellátásával.

Az egyetem honlapján megjelent közlemény szerint a pályázati kiírásban megadott határidőig a minisztériumhoz négy pályázat érkezett be: Bachmann Bálinté, Betlehem Józsefé, Gábriel Róberté és Miseta Attiláé.

A szaktárca a pályázatokat megvizsgálta és megállapította, hogy azok a kiírásban foglalt feltételeknek megfelelnek.

A minisztérium a pályázati anyagokat az egyetemnek megküldte, így a PTE rektori tisztségének betöltésére irányuló eljárás egyetemi szakasza elindult. A rektorválasztó szenátusi ülés időpontja: december 18. (hétfő) 14 óra, helyszíne a Dr. Halasy-Nagy József Aula (Pécs, Rákóczi út 80.).

A jelöltek jogosultak a programjukat a szervezeti egységeknél ismertetni, kampányukat egyénileg folytatják.

A jelöltek részvételével nyilvános vitafórumra kerül sor, amelynek időpontját a jelöltek közösen határozzák meg, szabályait közösen fogadják el.

A rektori pályázatok teljes egészében nyilvánosak, az anyagok ide kattintva érhetők el.

 

M. B.