Itt a diplomamentés második felvonása Pécsett is - Figyelem: határidő!

2015. január 27. kedd 16:58

Itt a diplomamentés második felvonása Pécsett is - Figyelem: határidő!

Február elején ülhetnek iskolapadba azok az egykori hallgatók, akiknek már csak a nyelvvizsga hiányzik ahhoz, hogy átvehessék oklevelüket. A Diplomamentő Program folytatásában hosszabb idejű, 240 és 360 órás képzésben vehetnek részt az érdeklődők. A projekt során eddig százötvenkilencen tanulhattak nyelveket városunkban, most nagyjából ugyanennyi résztvevőre számítanak.

A nagy sikerre való tekintettel meghosszabbították a Diplomamentő Programot, így a nyelvvizsga előtt állók újabb lehetőséget kapnak.

- A képzésben résztvevő személyek nem állhatnak hallgatói jogviszonyban felsőoktatási intézménnyel, rendelkezniük kell záróvizsga igazolással, valamint a rövidebb idejű oktatás esetében szükséges, hogy alapfokú nyelvismerettel is bírjanak - nyilatkozta a jelentkezési feltételekkel kapcsolatban Pákozdi Szabolcs, a projekt lebonyolításáért felelős Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója.

Mint megtudtuk, 240 és 360 órás tanfolyamokat kínálnak.

- A 360 órás képzésekre az alapfokú nyelvtudásnál alacsonyabb nyelvismerettel is lehet jelentkezni. Ezen a képzésekre történő szintfelmérőn azt vizsgálják az intézmények, hogy a jelentkező képes lesz-e a középfokú komplex B2 nyelvvizsga követelményeket sikeresen teljesíteni - mondta.

Így kerülhet be a programba

A jelentkezéssel és a képzésekkel kapcsolatos részletes tudnivalók az OFA honlapján, valamint az OFATÁR rendszerben érhetők el.

Pécsett angol nyelvből február 6-án indul 240 órás képzés, melyre a jelentkezési határidő január 30-a. Német nyelvből is 240 órás képzés indul február 2-án, erre január 29-ig lehet jelentkezni.

A benyújtott pályázatok értékelését követően Pécsett öt képző intézményben folyhat az oktatás, a program során várhatóan százötvenen kapnak lehetőséget a nyelvtanulásra. Ez nagyjából megegyezik a tavalyi számmal, 2014-ben ugyanis Pécsett angolt kilencvenhárman, német nyelvet pedig 66 fő sajátíthatott el a diplomamentés során.

A jelentkezőknek némi kockázatot is vállalniuk kell, ha ugyanis nem sikerül a középfokú komplex nyelvvizsga, a tanfolyam díját vissza kell fizetniük.

Képünk illusztráció.

Palotás P. - Fotó: PTE