Jövőre több pénzt fordíthatnak majd a felsőoktatásra és a közoktatásra is
2016. április 15. péntek 18:57

A jövő évi költségvetésben egyaránt emelkedik a felsőoktatásra és a közoktatásra fordítható források összege - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára pénteken Budapesten.
Palkovics László, a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén elmondta: a felsőoktatás finanszírozására a 2017-es büdzsében az idei 197 milliárd forinttal szemben várhatóan mintegy 240 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A közoktatás feladatainak ellátására a jövő évben mintegy 100 milliárd forinttal jut több a tervek szerint.
Közölte: a felsőoktatásban a strukturális változások lényegében lezárultak, és ezen a területen az intézmények azokkal a tartalmi kérdésekkel foglalkozhatnak, amelyek a jobb tudást, kutatást, diplomát eredményezik.
A köznevelési rendszerben viszont tartalmi és módszertani változtatásokra van szükség: azt kell meghatározni, hogy milyen tudással rendelkezzenek a gyerekek, és annak lehetőségét kell megteremteni, hogy a pedagógusok át tudják adni a gyorsan változó világban gyorsan változó ismereteket - tette hozzá az államtitkár.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Villámlásra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Elrabolta négyhónapos csecsemőjét egy...
- Ferenc pápa: vannak, akik még ma is...
- Megnövelt kapacitással készülnek a...
- Két nő füléből is kitépte a...
- Ma van az év legcsendesebb napja,...
- Még cirkulál az influenzavírus a...
- Így tartanak nyitva a patikák a...
- Szobor is őrzi majd Baranya első...