Kétszer annyi pénzből működhet jövőre a Pécsi Tudományegyetem, mint tavaly

2021. október 06. szerda 15:16

Kétszer annyi pénzből működhet jövőre a Pécsi Tudományegyetem, mint tavaly

A múlt héten az Országgyűlés elfogadta a felsőoktatási intézmények versenyképes működését elősegítő szabályokról szóló törvényt, amelynek felhatalmazása alapján Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Bódis József, a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke aláírta a pécsi egyetem finanszírozását meghatározó keretmegállapodást és a 2022-2026 közötti időszakra vonatkozó közfeladat-finanszírozási szerződést. Ennek értelmében - a 2020-as évben az oktatási területre jutó 20,3 milliárd forint helyett - 2022-ben 42 milliárd forintos forrás érkezhet a Pécsi Tudományegyetemre, amely a működés biztosítása mellett lehetőséget teremt az új, stratégiai céloknak megfelelő fejlesztésekre, a versenyképesség növelésére és a társadalmi szerepvállalás fokozására is. 

 

 

Mint ismeretes, az elmúlt időszakban megkezdődött a hazai felsőoktatás megújítása, melynek hátterében az áll, hogy Magyarország stratégiai céljainak eléréséhez, versenyképességének erősítéséhez a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek kiemelten járulnak hozzá. Ennek eredményeként a gazdaság által megfogalmazott igények iránt nyitottabb, a vállalatokkal szorosabban és hatékonyabban együttműködő, minőség- és teljesítményelvű felsőoktatás biztosítható.

A most aláírt támogatási megállapodás kapcsán Bódis József, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: „Az Alapítvány célja, hogy a hozzá érkező források biztosításával támogassa a Pécsi Tudományegyetem megújulását, az ezt szolgáló fejlesztéseket, az egyetemi polgárok számára pedig egy átlátható, a személyes fejlődést is segítő életpálya-modell kialakítását.

A hangsúly a teljesítményen lesz, mind egyetemi, mind pedig egyéni szinten, ugyanakkor lehetőség nyílik a teljesítmények megfelelő elismerésére is, ami új szemléletet kíván." - mondta el Bódis József professzor.

A megállapodás értelmében a Pécsi Tudományegyetemet működtető alapítvány 2022-2026 között összesen több mint 213 milliárd forint finanszírozásban részesül.

A támogatás mérhető és számszerűsített indikátorokon, a kitűzött célok elérésén alapul, és illeszkedik a kormányzati stratégiákkal kapcsolatos képzési és kutatás-fejlesztési igényekhez.

Az alapítvány által fenntartott Pécsi Tudományegyetem támogatását is meghatározó keretmegállapodásban, valamint közfeladat-finanszírozási szerződésben szereplő teljesítménymutatók és normatív támogatási formák alapján megállapított finanszírozás az alapítványhoz érkezik, a forrás leosztása, a forrásbiztosítás elveinek meghatározása, az indikátorok teljesítésének ellenőrzése az alapítvány feladata lesz.

Bódis József ennek kapcsán hangsúlyozta: „Annak érdekében, hogy az új, teljesítményalapú, háromlábú finanszírozás biztosítsa az egyetemen keresztül történő közfeladat-ellátást, növelje az intézmény tudományos teljesítményét, és az alapvető működés fenntartása mellett fejlődési pályára állítsa azt, a finanszírozás jogcímenkénti leosztásának elveit meg kell határozni úgy, hogy motiválóan hasson a teljesítésben közvetlenül érintett és érdekelt egyetemi polgárokra.

Az új finanszírozási rendszer biztosítja a gazdálkodás kiszámíthatóságát, hiszen hosszú távú keretmegállapodáson és öt éves finanszírozási szerződésen alapul" - mondta az alapítvány kuratóriumi elnöke.

Forrás: PTE