Mind a Klinikai Központ, mind az orvoskar számára jelentős hasznot hozhat a szoros együttműködés és a stratégiai együttgondolkodás, véli Decsi Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának szeptember közepén hivatalba lépő új főigazgatója. A gyermekgyógyászati klinika jelenlegi igazgató-helyettesének fő célja úgy javítani a gazdálkodás hatékonyságát, hogy azt a betegek ne érezzék meg.

- Szeptember 19-én veszi át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának (PTE KK) a vezetését, ám az elmúlt nyolc hónap során már rektori biztosként foglalkozott a PTE KK ügyeivel, és ennek részeként egy ad hoc bizottságot is vezetett. Mi volt az Ön és ennek a bizottságnak a feladata?
- Az ad hoc bizottságot január elején azzal a céllal hozta létre a Pécsi Tudományegyetem vezetése, hogy segítse a Klinikai Központ gazdasági konszolidációját. Tevékenységünk ennek megfelelően meglehetősen széleskörű volt, azokkal a területekkel foglalkoztunk, ahol úgy láttuk, hogy a változtatások anyagi megtakarítást eredményezhetnek. Sorra vettünk több intézetet, illetve olyan több intézetet átfogó területeket vizsgáltunk meg és tettünk javaslatokat, mint például a közbeszerzési eljárások racionalizálása.

- Hogyan ítéli meg, mennyire volt sikeres ez a munka?
- A bizottság június végéig, a nyári szabadságok kezdetéig működött testületként. Összesen 15 területen fogalmaztunk meg javaslatokat, ezek közül többet már meg is valósított az egyetem vezetése, ugyanakkor vannak olyanok is, amelyek még nem kerültek át a gyakorlatba. Fontos hangsúlyozni, hogy az ad hoc bizottság, mint testület és én, mint rektori biztos csak javaslattevő joggal rendelkeztünk, az operatív döntéseket az egyetem, illetve a KK vezetése hozta meg.

- Tudna mondani pár példát a gyakorlatba átültetett javaslatokra?
- Azonnali eredményt hozott például az a javaslatunk, amely az Aneszteziológia és Intenzív Terápiás Intézet ügyeleti rendszerét érintette; itt havi szinten mintegy három millió forintos megtakarítást sikerült elérnünk 2012. március elsejétől kezdődően. Több ehhez hasonló, egyes intézetek szintjén lévő javaslatunk valósult meg, miután az adott intézetek vezetése is úgy ítélte meg, hogy hasznos ezek figyelembevétele. Ezeknél lényegesen nagyobb volumenű volt a hemodinamikai laboratórium eszközparkjának a felújítása, amely területén, ha szabad így fogalmaznom, az egyetemnek jelentős adósságai voltak. Talán a bizottságunknak is szerepe volt abban, hogy a PTE szenátusa júniusban végül döntött a beruházás megindításáról, és így remélhetően már ősztől egy több százmillió forintból megújított eszközpark áll majd a betegek rendelkezésére.

- A 2010-ben a volt megyei kórházat is magába integráló PTE KK egy óriási gyógyító szervezet, ehhez és a magyar egészségügy általános helyzetéhez mérten nagy anyagi gondokkal. Hol van Ön szerint az a határ, amikor a költségek lefaragása már a gyógyító munka rovására megy?
- Úgy látom, hogy a 2012-es konszolidációs tervben, részben az ad hoc bizottság munkája eredményeképpen is, a belső megtakarítási lehetőségeket nagyobbrészt kimerítettük. A működési folyamatok átvizsgálása és újratervezése során azonban lehet még forrásokat felszabadítani. Ami a megyei kórház és a Klinikai Központ integrációját illeti, a magam részéről azokkal a véleményekkel értek egyet, melyek szerint valójában nem integráció, hanem mindössze összevonás történt, anélkül, hogy mindezt követte volna a működés ésszerűsítése. A PTE például kötelezettséget vállalt arra, hogy átveszi a volt megyei kórház dolgozóinak meghatározó részét, és ennek ellentételezésére tudomásom szerint állami különforrásokat ígértek. A dolgozók átvétele megtörtént, ám a beígért források végül nem érkeztek meg. Ehhez hasonlóan, az összevonás utáni teljesítményvolumen-korlát jóval elmaradt attól, amely korábban írásban rögzítettek. Ezeket az adósságokat most, két évvel később nyilvánvalóan már nem igazán lehet rendezni. Az egészségügyi ellátórendszer összetettsége miatt nehéz pontosan megmondani, hogy a finanszírozási hiány mekkora része ered a központi források elégtelenségéből, és mekkora a saját működésünk nem megfelelő voltából: a közkeletű becslés szerint a hiány egyharmada keletkezik itt helyben, a többi pedig az állami forrás szűkösségéből fakad. Mindez azt is jelenti, hogy helyben nem tudjuk megoldani az összes problémánkat: amennyiben fent kívánjuk tartani a betegellátás színvonalát és az átfogó tevékenységi körünket, úgy a központi támogatás növelésére is szükség lesz.  

- Hogy alakultak a számok idén?
- A 2012-es konszolidációs terv 1,77 milliárd forintnyi veszteséggel számolt a Klinikai Központ esetében. Az előzetes adatok szerint a veszteség időarányosan mintegy 10%-kal meghaladja a tervezettet, azonban ez a szám még jó irányban is változhat. Mindez az előző évekhez képest lényegesen kisebb mértékű, ám összességében így is igencsak nagy hiány. A következő években természetesen ennek további csökkentésére kell törekedni, ebben az azonban a külső környezet alakulása is kulcsfontosságú lesz. A progresszivitási szintek fokozottabb figyelembe vétele kedvezhet nekünk, ám közel van még július elseje, amikor az új egészségügyi rendszer életbe lépett, nehéz pontos képet kialakítani a változások gazdálkodási hatásáról.

- Említette a július elején életbe lépett új rendszert, amelyet az egészségügyi szereplők egyszerre vártak reményekkel és aggodalmakkal telve az elmúlt bő egy évben. Bár a rendszer még épp csak felállt, arra vonatkozóan már gondolom vannak elképzelések, hogy összességében mindez hogyan érintheti a Klinikai Központot...
- Jelen állás szerint nem tudok beszámolni nagy volumenű változásokról, és a negatív és a pozitív fejlemények nagyobbrészt kioltják egymást. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a KK éves költségvetése 23-24 milliárd forint, és egy ekkora szervezeti egység esetében egy pár százalékos változás is több száz millió forintot jelent. Bár korábban voltak olyan információk is, hogy az átalakítás akár 20-30 százalékos mértékben is befolyásolhatja a gazdálkodásunkat, most úgy néz ki, hogy ennél jóval szerényebb mértékű változásról van szó.

- A Klinikai Központ ezernyi szálon fonódik össze az Általános Orvostudományi Karral, amelyek mind a gyógyítás, mind az oktatás, mind akár a gazdálkodás kapcsán napi szinten is meghatározóak. Milyen a két szervezeti egység viszonya Ön szerint, van ezen a téren esetleg tennivaló?
- Ténykérdés, hogy az elmúlt években akadtak problémák ebben a viszonyban, olyanok is, amelyek egy része aztán „kikerült a családból" és a szélesebb közvéleményhez is eljutottak. Ezen a jövőben változtatni kell. A PTE ÁOK és PTE KK két különállóan gazdálkodó szervezeti egység. A törvények értelmében a kutatásra-oktatásra és a betegellátásra fordított forrásoknak el kell különülniük egymástól. Ezzel együtt azonban az is tény, hogy a Klinikai Központban a PTE ÁOK oktató, kutató orvosai dolgoznak, azaz nem csupán gyógyító, hanem egyben oktatási egység is. Amikor egy beteg vizsgálata során egy orvostanhallgató is jelen van, onnantól nem csupán gyógyítói, hanem oktatói munka is zajlik. Amennyiben a vizsgálat nem ideális körülmények között történik, úgy nem csupán a gyógyítás, hanem az oktatás minősége is sérül, így közös érdekünk, hogy az itteni munka a lehető legjobb körülmények között folyjon. Ennek megfelelően két területen biztosan szorosan együtt kell működnünk. Az egyik a stratégiai fejlesztések kérdése. Ha élhetek egy teoretikus példával: amennyiben az orvoskar Élettani Intézete úgy döntene, hogy a látás élettana áll kutatásaik középpontjában a jövőben, úgy érdemes lenne a KK-n belül a Szemészeti Klinika eszköztárát fejleszteni, hiszen így teremthető meg az az összhang, amelyből mind az alapkutatások, mind a klinikai gyakorlati kutatások profitálhatnak. A sort természetesen lehetne folytatni a hallás élettana és a fül-orr-gégészet szakmai összefüggésével, és még számos más példával. Ha az összehangolást elmulasztjuk, úgy annak mindenki a kárát látja. A másik hasonlóan fontos terület a vezetés megválasztásának szempontrendszere. Egy klinika igazgatója egyszerre felelős a betegellátásért, az oktatásért és egyben a tudományos kutatásért, és ezt a három szempontot az ideális személy kiválasztásánál egyszerre kell érvényre juttatni. Ezeken a területeken nagyon fontos a közös munka az orvoskar és a Klinikai Központ között, és ebből a szempontból előnyös, hogy az elmúlt két évben dékánhelyettesként dolgoztam az ÁOK-án Miseta Attila dékán úrral. Biztos vagyok abban, hogy a felmerülő problémákat tudjuk majd rendezni, egységes képet mutatva az egyetemi és a szélesebb közvélemény felé.

- Még egy hónap van hivatalba lépéséig, ám egy ekkora szervezet esetében ez nem lehet könnyű feladat. Hogyan zajlik az átadás-átvétel folyamata?
- Az elmúlt fél évben rektori biztosként már heti szinten foglalkoztam a Klinikai Központ ügyeivel, így elég sok területre van rálátásom. Mostanában hetente többször egyeztetek Kollár Lajos főigazgató úrral és Endrei Dóra általános igazgató-helyettes asszonnyal, és közösen nézzük át a KK működését. Természetesen szeptember 18-ig a Klinikai Központot Kollár professzor úr vezeti, én egyelőre ismerkedem a működéssel.
- Sokat beszéltünk már a pénzről és a pénzügyi nehézségekről, de az egészségügy ennél többről szól. Hogyan látja, mik a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának erősségei, melyek azok a területek, ahol országos, de akár nemzetközi szinten is kiemelkedőek az itten teljesítmények?
- Összefoglalóan nézve, legfőbb erősségünk a személyi állományunk. Nem szeretnék most külön kiemelni területeket, hiszen ez egy hosszú felsorolás lenne, annak a veszélyével, hogy figyelmetlenségem miatt valaki érdemtelenül kimarad. Legyen elég annyi, hogy több olyan gyógyászati terület is akad, ahol az egész országból hozzánk küldik a betegeket. Egyelőre saját egységem, a Gyermekgyógyászati Klinika kapcsán vagyok inkább hivatott arra, hogy konkrétumokat említsek. A veleszületett vizeletkiválasztó rendszerek fejlődési rendellenességeinek több válfaját csak nálunk kezelik Magyarországon. Hasonlóan fontos terület az elhízott gyerekek ellátásnak ügye, amely kapcsán nemrég a médiában is megjelent, hogy a klinikánk európai szinten akkreditált intézménnyé vált. Természetesen egyéb intézetek, klinikák kapcsán szintén képes lennék kiemelni hasonló eredményeket.

- Épp ez a kivételes személyi állomány kerülhet veszélybe az orvoselvándorlás következében. Mennyire égető ez a probléma Pécsett?
- A probléma kétségkívül jelentős, és nem csak az orvosokról, hanem az egész egészségügyi személyzetről szól. Természetesen a személycserék egy bizonyos szintig természetes folyamatok, ám ma már az egyetemet elhagyó kollégáim túlnyomó része nem más hazai betegellátó egységhez, például egy megyei kórházhoz kerül, hanem külföldön vállal munkát. Az idősebb orvosok esetében ez még talán nem csoportos jelenség, mint ahogy azt a pályakezdő orvosok esetében tapasztalhatjuk, ám egyre több az ilyen eset. Nagyon nehéz megoldást találni erre a problémára. Az egyik részmegoldás ismét a KK és az ÁOK együttműködése lehet, hiszen a térítéses orvosképzés óradíjai révén lehetünk képesek, ha nem is versenyképes, de valamivel kielégítőbb fizetéseket adni.

- Egy ekkora szervezeti egység vezetése kétségkívül egy egész embert kívánó feladat, rengeteg munkával és még több felelősséggel. Hogyan érinti mindez az Ön személyes gyógyítói munkáját?
- Gyermekorvosként minimális időm lesz személyes vizitekre az elkövetkező évek során, ezt tudomásul vettem, amikor megpályáztam a főigazgatói tisztséget. Ez annyiban nem új helyzet, hogy dékán helyettesként, majd rektori biztosként már eddig is kevesebb időm jutott a gyermekorvosi munkámra. Az oktatásból ezzel együtt is szeretném kivenni a részem, ha szerényebb mértékben is, és inkább csak a különösen a szívemhez közel álló területeken. A tudományos kutatást is szeretném folytatni főigazgatóként is, hiszen erre késő esténként és hétvégenként is lehetőségem nyílik.

- Bár még nem Ön a KK vezetője, a stratégiai kérdésekben nemsokára Önnek kell meghozni a döntéseket. Mik a prioritások, további megtakarítások, avagy szakmai fejlesztések?
- Mindezeket egymással együtt kellene megoldanunk. A Klinikai Központ gazdálkodását egyrészt mindenképpen fenntartható, vagy legalább fenntarthatóbb pályára kell állítanunk, hosszabb távon pedig meg kell találni azokat a forrásokat, amelyek révén pótolni tudjuk a veszteségeket. Egyre inkább biztos, hogy mindez nem fog menni a csökkenő oktatási forrásokból, így mindenképpen a belső gazdálkodást kell tovább javítani, viszont olyan módon, hogy ez csak minimálisan menjen a betegellátás és tudományos munka rovására. Persze vágyálom lenne azt mondanunk, hogy kevesebb pénzből mindent ugyanúgy tudunk tovább csinálni. A lényeg az, hogy olyan formában takarítsunk meg, amely nem okoz kézzelfogható hátrányokat betegeink részére. Emellett egyéb, nem állami forrásokat is találnunk kell. Az egyik ezek közül a térítéses betegellátás, amelyet mindenképpen fejlesztenünk kell - más kérdés, hogy ezen a piacon jelentős versenyelőnnyel rendelkeznek azok a magánszolgáltatók, akiket nem köt a szigorú állami gazdálkodás és jogszabályi keretrendszer. Emellett amennyiben az orvoskar célkitűzéseinek megfelelően sikerülne még tovább növelni a térítéses hallgatók számát, úgy mindez néhány éven belül a KK gazdasági helyzetét is javítja majd, többek között a dolgozóink személyes jövedelmének növekedése révén is. Itt is igaz, hogy közös az érdek: amennyiben javul az oktatás helyzete, úgy a betegellátás is jobb lesz.

Forrás: PTE ÁOK - Fotó: Dittrich Éva