Legyen saját vagyonuk a főiskoláknak, egyetemeknek, javasolja Bódis József, a rektori konferencia elnöke

2016. május 25. szerda 12:19

Legyen saját vagyonuk a főiskoláknak, egyetemeknek, javasolja Bódis József, a rektori konferencia elnöke

A felsőoktatási intézmények saját vagyonáról, a kancellár vétójogáról, a duális képzésről és a sportdoktori fokozatról fogalmazott meg javaslatokat a Magyar Rektori Konferencia (MRK), azt szeretnék elérni, hogy javaslataik rendeleti szintű szabályozásban jelenjenek meg - mondta a testület elnöke, Bódis József szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Bódis József (képünkön), a Pécsi Tudományegyetem rektora elmondta: csaknem egy évvel a felsőoktatási törvény módosítása után az MRK áttekintette az új rendszert, és tíz, különböző területtel foglalkozó munkacsoportot állított fel. Ebből négy mostanra eljutott odáig, hogy munkájuk alapján a testület javaslatokat tegyen a szakállamtitkárságnak.

A felsőoktatási intézményvezetőket tömörítő testület egyik javaslata, hogy az egyetemeknek, főiskoláknak legyen saját vagyonuk. Ez egyrészt egyfajta gazdasági függetlenséget jelentene az intézményeknek, másrészt sokkal kisebb problémát okozna például a pályázatok teljesítése. A jelenlegi rendszerben ugyanis ha egy intézmény elnyer egy pályázatot, az ahhoz szükséges minden apróságra - például néhány milliliter vegyszerre is - közbeszerzési pályázatot kell kiírni, holott ezeket az ügyeket sokkal rugalmasabban, sokkal pragmatikusabban lehetne kezelni - mondta.

Az MRK véleménye szerint a kancellári rendszer működik, és bevezetésével a felsőoktatás konszolidáltabbá vált - folytatta. Ugyanakkor, mivel az intézmény szenátusának minden anyagi vonzatú ügyben előzetesen konzultálnia kell a konzisztóriumokkal, okafogyottá vált a kancellár ilyen ügyekre vonatkozó, a szenátus döntésével szembeni vétójoga. Ezért szeretnék, ha ez kikerülne a törvényből, és legalább rendeleti szinten szabályoznák újra, hogy minden felsőoktatási intézményre vonatkozzon - közölte.

A duális képzés bevezetését rendkívüli sikernek lehet tekinteni, viszont a testület attól tart, hogy nem minden közepes és kisebb cég lesz képes hosszú távon erre annyi pénzt fordítani, amennyit az induláskor - mondta Bódis József. Emellett az MRK javaslatokat tett arra, hogy milyen további területeken - egészségtudomány, szociális munka - lenne még előnyös bevezetni a duális képzést.

A testület azt is javasolja, hogy vezessenek be speciális doktori címet a sportban és a testnevelésben, hogy elkerüljék az összemosást a tudományos élettel, de elismerjék a színvonalas sportéleti eredményt (a művészeti területen létező DLA fokozathoz hasonlóan). Ennek a fokozatnak a megszerzéséhez is szükség lenne természetesen egyetemi végzettségre, nyelvvizsgára, az eredmények tudományos igényű közlésére, publikációkra, előadásokra - tette hozzá.

Bódis József elmondása szerint a szakállamtitkárság "nyitott a dologra", már konzultáltak ezekről a témákról. A különböző felvetéseknek más és más lesz a sorsuk, de az MRK mindenképpen szeretné elérni, hogy ezek a javaslatai akár törvényi, akár rendeleti szinten megjelenjenek.

A testület többi munkacsoportja egyebek mellett azon dolgozik, hogyan lehetne elismerni a hallgatók művészeti teljesítményét, csökkenteni a lemorzsolódásukat, illetve hogy milyen legyen az intézmények egységes teljesítményértékelése.

MTI