Megvan a PTE kancellárja, Jenei Zoltán közgazdászt, tábornokot nevezte ki az EMMI
2014. december 23. kedd 17:00
Frissítve: 2014. december 23. kedd 17:48
FRISSÍTVE, FOTÓ. A korábbi találgatásokkal ellentétben nem az eddig kiszivárgott nevek közül választott kancellárt a PTE-re pályázók közül az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A kedd délután nyilvánosságra került minisztériumi információk szerint Jenei Zoltán lesz december 30-ától a pécsi egyetem kancellárja.
FRISSÍTVE
Minisztériumi körökből azt az információt kaptuk, hogy Jenei Zoltán korábban (2006-ig) rendészeti szakállamtitkár is volt, rendőr dandártábornoki címmel rendelkezik, és elismert, ahogy forrásunk fogalmazott: "feketeöves" közgazdász. Hozzátette: úgy tudja, a meghallgatáson rendkívül meggyőző teljesítmény nyújtott. Ha nem tévedünk, róla van szó:
FRISSÍTVE: HIVATALOS, MTI
Eredményesen zárult a kancellári pályázatok második fordulója, így abban a nyolc állami felsőoktatási intézményben is hamarosan megkezdhetik munkájukat a kancellárok, amelyekben nem volt sikeres az első pályázat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
Felidézték: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere július 28-án huszonkilenc pályázatot jelentetett meg az állami felsőoktatási intézmények kancellári megbízására, és huszonegy intézményben lett sikeres a pályázat. Ezekben az intézményekben a kancellárok november 15-ei hatállyal megkezdték tevékenységüket, a maradék nyolcban pedig november 7-én új pályázatot írtak ki. Határidőre (november 24-éig) 102 pályázó nyújtott be 143 pályázatot.
Az első fordulóhoz hasonlóan a pályázókat egy bizottság hallgatta meg, majd tájékoztatták véleményükről az emberi erőforrások miniszterét, mint javaslattevőt. Végül a miniszterelnök - mint a kinevezési jogkör gyakorlója - a miniszter javaslatai alapján hozott döntést a kancellárok személyével kapcsolatban - írta az Emmi.
Közleményük szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Scheuer Gyula, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Kupper András, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Papp Csilla, a veszprémi Pannon Egyetemen Kovács Gyula, a Szegedi Tudományegyetemen Devecz Miklós, a Pécsi Tudományegyetemen Jenei Zoltán, a bajai Eötvös József Főiskolán Bohátka Gergely, a Kecskeméti Főiskolán Hegmanné Nemes Sára - a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős jelenlegi államtitkára - nyert a kancellári pályázaton.
A kancellári rendszer létrehozásának célja az volt, hogy megszűnjön a felsőoktatásban a "rossz gazdálkodás", és a magyar adófizetők társadalmi elvárásainak is megfeleljen a magyar felsőoktatás intézményirányítása - emelték ki. Az állami felsőoktatási intézmények új irányítási rendszerében a rektor az intézmény első számú vezetője, de a kancellár felel az igazgatási, gazdálkodási, jogi, közbeszerzési, műszaki, informatikai működtetésért.
Az Emmi korábban azt írta: a kancellári megbízás legkorábban 2014. december 30-ától tölthető be.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Az egyház határozottan fellép a...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Audiencián fogadta szerdán Orbán...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Tűz ütött ki egy sásdi áruházban,...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...