Minden hallgató a választott karon fejezheti be tanulmányait, változatlan feltételek mellett
2015. augusztus 01. szombat 12:33
Azok a hallgatók, akiket a felsőoktatási intézmények átalakítása érint, változatlan feltételek mellett, de adott esetben egy másik intézményben fejezhetik be tanulmányaikat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkársága szombaton az MTI-vel.
Közleményükben emlékeztetnek arra, hogy a felsőoktatásért felelős államtitkárság augusztus végén dönt a felsőoktatási intézmények átalakításáról, figyelembe véve az érintett intézmények javaslatait.
Augusztus végén döntenek az intézményi átalakítások időpontjáról is - írják.
Hangsúlyozzák: azok a hallgatók, akiket az intézmények átalakítása érint - jelenlegi hallgatók, illetve a 2015/2016-os tanévben beiratkozók - változatlan feltételek mellett, de adott esetben egy másik intézményben fejezhetik be tanulmányaikat, szerezhetik meg diplomájukat, a jogelőd intézmény nevének feltüntetésével.
A közleményben kitérnek arra is, hogy a hallgatók tanulmányait az átalakítás nem korlátozza, a változtatás célja a versenyképesebb tudás biztosítása, az oktatás minőségének növelése és a képzés színvonalának javítása.
A pótfelvételi előtt álló hallgatók döntését az átalakítási terveknek nem kell befolyásolniuk, tekintettel arra, hogy minden meghirdetett képzésen a tanulmányok befejezése az eredeti szakmai-tartalmi feltételekkel biztosított - olvasható a kommünikében.
Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár csütörtökön jelentette be, hogy jelentős átalakításokat terveznek a felsőoktatási intézmények struktúrájában, működésében: ismét lenne például állatorvosi egyetem és önállósodna a soproni erdőmérnöki kar is.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...