Nagyszabású Afrika-konferenciát rendeznek Pécsett
2016. június 07. kedd 10:22
A Pécsi Tudományegyetem Külügyi Igazgatósága, együttműködve a PTE Afrika Kutatóközponttal, az MTA IX. Osztályának Nemzetközi és Fejlődéstanulmányo Tudományos Bizottsága Afrika Albizottságával, valamint az Afrika Tanulmányok folyóirattal, június 9-10. között nagyszabású nemzetközi konferenciát szervez.
A 4th Pecs African Studies Conference (4. Pécsi Nemzetközi Afrika-tanulmányok Konferencia) várhatóan az idei év egyik legjelentősebb térségi afrikanisztikai szakmai tanácskozása lesz, többek között azért, mert a világ két vezető Afrika-szakértője, Prof. Robert Rotberg (képünkön), a Harvard University professzora és Prof. Goran Hyden, a University of Florida emeritus professzora is elfogadta a PTE meghívását és főelőadást tartanak.
Az előadásokat az UnivTV rögzíti és a Nyitott Egyetem keretében fogja sugározni.
A PTE BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszéke mellett, de egyetemközi szervezetként működő Afrika Kutatóközpont 2010-ben indította útjára az idén negyedik alkalommal szerveződő nemzetközi Afrika-konferenciát.
Előzményként jelezhető több országos Afrika-konferencia és afrikai témájú tanácskozás, melyet szintén a kutatóközpont munkatársai koordináltak, valamint a közép-európai régióban közös visegrádi együttműködésben, a pécsiek markáns közreműködésével és szervezésében megvalósított Central European African Studies Conference, 2014-ben, a csehországi Pilsen városában.
Minden alkalommal célkitűzés, hogy főelőadóknak a világ vezető Afrika-kutatói, nemzetközi kapcsolatok-szakértői érkezzenek Pécsre. Így látogatott el első ízben az országba többek között Prof. Goran Hyden az USA-ból, Prof. Ian Taylor, a skóciai University of St. Andrews-ról, valamint Richard Dowden, a Brit Királyi Afrika Társaság igazgatója.
A pécsi konferencia mára a kelet-közép- európai térség egyik vezető szakmai eseménye az Afrikanisztika és a térségi tanulmányok (Area Studies) területén. A konferencia és az azt kísérő kulturális programok, melyek során az érdeklődők megismerkedhetnek az Afro-tánccal, valamint Nyugat-afrikai tánc- és dobshow-t tekinthetnek meg ingyen, a PTE 650 éves jubileumi rendezvénysorozatának szerves elemei.
A 4. Pécsi nemzetközi Afrika-tanulmányok Konferenciát június 9-én, csütörtökön 10 órakor a Tudásközpontban nyitja meg Suha György miniszteri biztos, Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere és Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még szerdán is tavasziasan enyhe...
- Autópálya épül a szerb határtól...
- Egy kivételével a Naprendszer összes...
- Teherkocsival ütközött egy...
- Kamionnal ütközött egy személyautó a...
- Kiemelt figyelemmel kíséri a kormány...
- Több, mint ötven éve költöztek be az...
- Összeverte a kuncsaftját egy baranyai...
- Az utcán esett össze egy férfi...
- Beavató zarándoklat indul Pécs és...