Oklevélátadó ünnepséget tartanak a pécsi Széchenyi téren pénteken
2017. július 06. csütörtök 10:52
A PTE Egészségtudományi Kar polgárainak legfontosabb eseménye évről-évre az Oklevélátadó Ünnepség, melyre 2012 óta Pécs történelmi belvárosában kerül sor. Az ünnepséget a Széchenyi téren rendezik meg pénteken, délelőtt tíz órától.
A kar idei ünnepségén 216 pécsi, kaposvári, szombathelyi és zalaegerszegi képzési központjában végzett egészségtudományi, sporttudományi, pedagógus és szociális szakember veheti át BSc/MSc, oklevelét. Az esemény érdekessége, hogy először vehet át angol programban végzett hallgató oklevelet, így az ünnepség angol és magyar nyelven zajlik.
A 2017/2018-as tanév záró eseményeként az ünnepség lehetőséget nyújt a tanév eredményeinek összegzésére is. EFOP pályázati forrásból a kar közel 1,1 milliárd forint értékben vásárolhat demonstrációs eszközöket a képzések támogatására. A szerbiai Zomborban 11 fővel elindult az első ápoló BSc évfolyam székhelyen kívüli képzés keretében. Kiemelkedő eredmény, hogy a kar Ápolástudományi, Alapozó Egészségtudományi és Védőnői Intézetének koordinálásában megújulhatott az ápolás MSc képzés. Örömteli, hogy továbbra is töretlen az egészségügyi képzések iránti érdeklődés, az első helyes jelentkezések száma tovább nőtt BSc és MSc szakok vonatkozásában egyaránt. Zajlanak a Modern Városok Program keretében az infrastruktúrafejlesztést előkészítő folyamatok.
Az ünnepségen részt vesz - többek között - az Egészségtudományi Kar vezetősége és a Tanári Testülete, az egyetem vezetősége, a társkarok, társ egészségügyi karok vezetői, a szakmai és politikai közélet jeles képviselői.
Forrás: PTE - Fotó: MTI-fotó
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Novemberben is nálunk volt a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Több mint hetven határsértőt...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...