Parkinson-kórral élők számára is indul kurzus a PTE-n
2016. szeptember 29. csütörtök 12:22
33. félévét kezdte meg a héten a Pécsi Tudományegyetem népszerű kezdeményezése, a Táncoló Egyetem. Az idei tanév első félévében egy olyan újdonsággal bővül a kínálat, amely kuriózumnak mondható hazánkban, ugyanis kifejezetten Parkinson-kórral és Sclerosis Multiplex-szel élők számára indul egy kurzus.
A szakemberek szerint a mozgás, a tánc hozzájárulhat a résztvevők kiegyensúlyozottabb életéhez, állapotuk javulásához.
Ahogy a magyar felsőoktatási intézmények között továbbra sincs olyan, amelyik hasonló projekttel büszkélkedhetne, úgy a Táncoló Egyetem legújabb kurzusához hasonló sem található meg a hazai egyetemek kínálatában.
A tánc tudományosan bizonyítottan jótékony hatással bír az emberi szervezetre. Ez a tulajdonsága kiemelkedően fontos, ha azt valamilyen negatív hatás éri. Emiatt indítja el a projekt kimondottan Parkinson-kórral és Sclerosis Multiplex-szel (SM) élők számára legújabb kurzusát.
E kreatív tánc az idegrendszer, az izomzat és a kedélyállapot erősítését célozza táncstílusok sokaságával, különféle eszközök alkalmazásával, remek zenékkel, hogy ezzel is hozzájárulhasson a résztvevők minél kiegyensúlyozottabb életéhez.
A pécsi Parkinson Betegek Egyesületének elnöke, Golobné Wassenszky Rita szerint nagy segítséget jelent a felajánlott lehetőség, és örömmel vesznek részt ezen a programon: „A Parkinson-kór degeneratív idegrendszeri betegség, amelyet meggyógyítani nem lehet, de gyógyszeres kezeléssel és mozgásterápiával a tünetek csökkenthetők, és a betegek életminősége hosszú ideig fenntartható. - tájékoztatott az elnök a kezdeményezés kapcsán.
„A rendszeresen végzett testmozgás segít megtartani a jó testhelyzetet, az egyensúlyt, erősíti az izmokat és az ízületeket. A tánc során az átélt mozgásélmény bizonyítottan dopamin és szerotonin felszaporodást idéz elő a szervezetben. Így javul a mozgás, amely a betegek pszichés állapotát is kedvezően befolyásolja." - mondta el Golobné Wassenszky Rita.
A projektvezető, Bánkyné Perjés Beatrix egy Hollandiában szerzett tapasztalat hatására kezdeményezte a kurzus indítását: „Felemelő érzés volt együtt táncolni Parkinson és SM betegekkel, akik teljes mértékben átadták magukat a mozgás örömének. Nem jelentett gátat a bot, a nehezebb járás vagy akár a kerekesszék sem. Ezt a lehetőséget szeretnénk kínálni idehaza is." - mondta el a projektvezető.
A PTE Táncoló Egyetemen a kezdetektől eddig több mint huszonötezer jelentkező közel hatvan féle kurzussal ismerkedhetett meg. A projekt állította fel 2005-ben az egy időben legtöbben hastáncolók Guinness rekordját, majd 2010-ben újra e cím birtokosa lett 826 regisztrált közreműködővel. 2011-ben létrejött a PTE Táncegyüttes is, akik egyetemi és külső rendez-vényeken, egész estés táncesteken, neves előadók vagy éppen sportcsapatok táncosaiként mutatkoznak be rendszeresen.
Az érdeklődők további információt kaphatnak a [email protected] e-mail címen.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Több mint hetven határsértőt...