Pécsi szakemberek is előadnak a Debreceni Egyetemen
2014. augusztus 07. csütörtök 17:23
Politikai, gazdasági, regionális súlya van az olyan együttműködésnek, amely a V4-ek országaiban folyó kis nyelvek oktatásának elősegítését tűzi ki célul - mondta Jávor András, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón.
Szaffkó Péter, a Debreceni Nyári Egyetem igazgatója ismertette: a csütörtökön kezdődő kétnapos konferencián tizennégy előadás hangzik el a magyar, a lengyel, a szlovák és a cseh nyelv oktatásáról, a nyelvtanítás nehézségeiről. Az előadók - a tizenkét külföldi szakember mellett - Pécsről, Budapestről, Győrből és Debrecenből érkeztek.
A konferencia résztvevői megvitatják egyebek között azokat a módszertani kérdéseket, amelyekkel motiválhatják a szomszédos népek nyelvének tanulását, egymás kultúrájának megismerését - hangsúlyozta az igazgató. Az angol nyelv mellett fontos annak az országnak a nyelvismerete is, ahová munkavégzés, tanulás vagy házasságkötés miatt kerülnek a fiatalok - emelte ki.
Jávor András hozzáfűzte, hogy "az ilyen együttműködés révén a bizalom és a barátság erősödik a négy nemzetben".
A sajtótájékoztatón részt vett Milán Peprnik cseh konzul, Michal Cerny, a Budapesti Cseh Centrum igazgatója, Jaroslaw Bajaczyk, a Budapesti Lengyel Intézet igazgatóhelyettese is. A lengyel szakember megerősítette: örömmel jöttek a konferenciára, mert fontosnak ítélik a nyelvoktatást a V 4-ek együttműködésében.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Ganxsta és Pákó majdnem verekedett
- Pécsi Arcok - Egy másik világ: Antoni...
- A fiatal anyák szja-mentessége nagy...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Továbbra is zárva tartanak két...