Próbáljuk ki a közel lehetetlent, az összefogást - kéri Miseta Attila, a PTE rektora

2024. július 04. csütörtök 15:28

Próbáljuk ki a közel lehetetlent, az összefogást - kéri Miseta Attila, a PTE rektora

Nyílt levelet tett közzé csütörtökön Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora. A pécsi politikai szereplőkhöz intézett írást az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

 

 

"Az idei önkormányzati választások szép városunkban a szokásosnál is érdekesebben alakultak.

Míg jelenlegi polgármesterünk, Péterffy Attila sikerrel újrázott, a közgyűlésben többségre jutottak a kormánypárti jelöltek. Ezúton is gratulálok mindenkinek!

Habár némi háttérmozgások (pl. informális szövetségek alakulhatnak, és eshetnek is szét) még lehetségesek, a kialakult közgyűlési összetétel sajnos felveti annak a lehetőségét, hogy Pécs városa egy meglehetősen tehetetlen, az itteni közösség érdekeit nehezen megjelenítő és képviselő irányítással rendelkezzék.

Csekély vigaszt jelent az, hogy korábban sem tartoztunk az intenzíven fejlődő városok közé, sőt ellenkezőleg: Pécs, Baranya és a régió is sok tekintetben az ország „majd egyszer rátok is gondolunk" területe lett. Persze ebben a helyzetben is lehet megoldás: a konkrét célkitűzések támogatása. Azt gondolom, mindenki számára világos, hogy melyek azok a területek, ahol a városnak fejlődésre, fejlesztésre van szüksége.

Ideális helyzetben, mind a célok megfogalmazásában, mind pedig azok kivitelezésében kialakulhat egyfajta harmónia a polgármesteri vezetés és a közgyűlés között. Ez nyilvánvalóan szolgálná a város érdekeit. Sajnos erre az esély csekély, ha a múlt tapasztalatait tekintjük.

Ezzel együtt a város és az egyetem érdeke is a sikeres érdekképviselet, az együttműködés a város és térsége érdekében.

A felesleges feljelentgetéseket és a sajtó involválását a másik fél befeketítésére csökkenteni kellene, helyette az eredmények és tervek bemutatására kellene koncentrálni. Sok a teendő szeretett városunkban, próbáljuk ki a közel lehetetlent, az összefogást a nyilvánvalóan mindenkit szolgáló célkitűzések tekintetében.

Higgyünk abban, hogy választottjaink nem egyszerű fizetett és/vagy küldetéstudatos pártkatonák, nem gátlástalan szerencselovagok, vagy a vitorlájukat mindig szélirányba fordító karrieristák. Fogjunk össze közös ügyeink mellett a városlakók érdekében. Segítsük megyénket és régiónkat is. Az egyetem továbbra is nyitott az együttműködésre minden jó szándékú erővel. Szívesen vesszük az érdemi és konstruktív kritikát is.

Gyorsan változó világunkban sok a kihívás: a környezetváltozás, a modern technológiák térhódítása nyomán munkaerő válság, a mesterséges intelligencia előretörése, a regionális lemaradás, a szegénység, műveletlenség, a háborúk hatásai, de mindezek ellenére lehetséges az előrehaladás, ha összefogunk."

Dr. Miseta Attila,
a Pécsi Tudományegyetem rektora

EQM