PTE Hangja: idén is keresik az egyetem legtehetségesebb dalos pacsirtáit
2018. március 09. péntek 09:57
A tavalyi sikeren felbuzdulva, hagyományt teremtve az eseményből, idén második alkalommal rendezik meg a PTE Hangja elnevezésű tehetségkutató versenyt Pécsett. Ahogyan múlt évben, most is az egyetem legjobb hangú hallgatóját keresik.
Tavaly rendezték meg először a PTE Hangja tehetségkutató versenyt, amelyet kifejezetten a Pécsi Tudományegyetem hallgatói számára találtak ki. A megmérettetésnek nagy sikere volt, a döntőn színvonalas előadásokat láthattak és hallhattak a nézők, így a szervezők úgy döntöttek, hagyományt teremtenek az eseményből, s idén is megküzdhetnek a PTE „dalos pacsirtái" egymással.
A verseny célja, hogy az eddig az egyetemisták között fel nem fedezett zenei tehetségeket kiemelje, éneklésre buzdítsák őket, s persze nem utolsó sorban, hogy megtalálják a 2017/18-as tanév második szemeszterének legjobb hangját.
Az egyetem hallgatói közül bárki jelentkezhet, aki betöltötte a tizennyolcadik életévét, rendelkezik hallgatói jogviszonnyal, lehet az akár hobbizenész, énekes, aki szereti a bárzenét, jazzt, latin-amerikai zenét, popzenét, musicalt vagy az operettet, és szívesen megmérettetné magát a színpadon.
A zsűri azonban szigorú szempontok szerint értékel, ugyanis fontos a zenei tudás, az intonációs biztonság, a ritmusérzék, a színpadi jelenlét, a technikai felkészültség, a megjelenés, a stílus, az egyéniség, a mozgás és nem utolsó sorban az egyéniséghez illő dalválasztás, így, aki csak heccből jelentkezne, előre szólunk, nem jut sokáig.
Az első fordulót a Pécsi Est Caféban rendezik meg március 13. és 20. között. A versenyzőket külön arra az alkalomra összeállított zsűri fogja értékelni, közülük a legjobb huszonnégy jut tovább, s amelyet egy héttel a meghallgatás után közölnek.
A második fordulóban már feleződik a győztes-jelöltek száma, huszonnégyről tizenkét hallgató jut tovább a döntőbe, s ők majd az élő műsorra készülhetnek, amelyet a PEN, a Pécsi Egyetemi Napok -1. és 0. napján rendeznek meg 2018. április 25-26-án.
A győztes nem akármilyen nyereménnyel gazdagodik, hiszen két fő részére szóló bérletet nyer a 2018-as Sziget Fesztiválra.
Jelentkezési határidő: 2018. március 11. (vasárnap) 24:00.
Képünkön: a tavalyi verseny győztese jobbra, a norvég Mino Rabenja.
D. Zs. - Fotó: Dittrich Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Megújulva várja a látogatókat a Míves...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...