PTE: Varga-Sabján még gondolkodik

2010. november 18. csütörtök 18:57

PTE: Varga-Sabján még gondolkodik
Nagy port kavart minap a nemzeti erőforrás miniszter azon kérése, hogy a felsőoktatási intézmények gazdasági tanácsában (GT) tevékenykedő, az előző tárcavezető által a testületbe delegált szakemberek önként távozzanak posztjukról - jelenleg ugyanis a tárcavezetőnek nincs joga visszahívni őket. A pécsi grémium tagjai közül Róna Péter már korábban lemondott posztjáról, ugyanezt tette most Király Júlia MNB-alelnök is, míg Varga-Sabján László még gondolkodik távozásán.

A felsőoktatási intézmények gazdasági tanácsai 2006 márciusában alakultak meg, az illetékes kabinet - a hallgatói létszámtól függően - két vagy három személyt delegált a testületekbe, megbízatásuk pedig öt évre szólt. Ezért sem értik sokan, hogy mi szükség volt erre a lépésre, hiszen három hónap múlva, jövő február végén amúgy is lejárt volna mandátumuk.

A Gazdasági Tanács tagjai

A PTE Gazdasági Tanácsának hivatalból tagja a rektor és a gazdasági főigazgató, a kormánydelegáltak mellett három fő a szenátus által az SZMSZ alapján, míg egy fő a szenátus által az EHÖK jóvoltából delegált személy. A kormánydelegáltak havi bruttó 150 000 forintot kapnak tevékenységükért, de Király Júlia például a GT-tagságáért kapott jövedelmét teljes egészében a Pécsi Tudományegyetem Alapítványa számára ajánlotta fel (ez nyolcmillió forintot jelent).

Bódis József, a PTE rektora szerint a lemondások kihatnak a Gazdasági Tanács és az egyetem működésére is, hiszen ezáltal a testület működésképtelenné válik, miközben minden fontos, az universitas gazdasági és pénzügyi helyzetét érintő kérdésben ki kell kérni a grémium véleményét:

- Ezt jeleztük a miniszter úrnak, aki megígérte, hogy a lehető leggyorsabban ki fogja nevezni az új embereket a mostaniak helyett - fogalmazott a professzor.

A Pécsi Tudományegyetemen az előző kormány által delegált tagok közül Róna Péter közgazdász már korábban lemondott: nemrég a jegybank (Magyar Nemzeti Bank, MNB) felügyelőbizottságának tagjává választották. Értesüléseink szerint Király Júlia, az MNB alelnöke is megtette ugyanezt, míg Varga-Sabján László, a Paksi Atomerőmű törzskari igazgatója még gondolkodik ugyanezen.

Utóbbi szerint a gazdasági tanácsban betöltött tagságáról való lemondás formális gesztus, amit mindenki megfontolhat:

- Én még nem tettem meg, november végéig van még időm gondolkodni rajta - mondta megkeresésünkre válaszolva. Hozzátette: egyetért a rektorral abban, hogy a GT - ellehetetlenülésével - nem tud megfelelni a jogszabályokban előírt kötelezettségeinek. (Egyebek mellett a jövő évi költségvetés véleményezésének, hiszen a GT véleménye nélkül nem kerülhet a szenátus elé a büdzsé koncepciója, így akár meg is bénulhat az egyetem.)

Király Júlia MNB-alelnök - aki nem ebbéli státuszában kapta a felkérést, hanem mint a pénzügyek egyik elismert hazai oktatója - már megírta lemondó levelét a miniszternek. Az üggyel kapcsolatos véleményéről a pécsi Újságnak a következőket mondta:

- Furcsa, hogy miközben 2011 márciusában automatikusan lejár a mandátumunk, éppen az addig terjedő három hónapban mennek végbe azok a forradalmi változások a felsőoktatásban, amelyeknek GT-tagként akadályai lennénk - fogalmazott megkeresésünkre a szakember, aki hozzátette, az új felsőoktatási törvénytervezetben nincs is szó ilyen testületekről.

Király Júlia nem hiszi, hogy bárkit is delegálnának a helyükre a hátralévő időszakban.

- Itt is szeretném megköszönni a Pécsi Tudományegyetemnek az elmúlt négy és fél évet. Kiváló embereket ismerhettem meg, és kiváló emberekkel dolgozhattam együtt, és bár nem sikerült az alapvető pénzügyi problémákat legyűrni, a GT kifejezetten pozitív hatással volt az egyetem működésére. Meggyőződésem, hogy nélkülünk nagy károk keletkezhettek volna.


H. L. B. - Fotó: MNB