Rappai nem lesz kancellár, Visy Zsolt szerint be kell csukni a kiskapukat
2014. augusztus 17. vasárnap 09:45
Július 28-án megjelentek, és az elmúlt hét keddjén le is jártak a felsőoktatási intézmények kancellári posztjára vonatkozó pályázati kiírások. A kancellária-rendszer bevezetésével kapcsolatban számtalan kritika hangzott már el, elsősorban az egyetemi autonómia gyengülését hangoztatva.
A kancellári poszt vonatkozásában Pécsett több név is felmerült korábban, közülük az egyik lehetséges jelöltként Rappai Gáboré. A közgazdaság-tudományi kar oktatója, egyetemi docens, egykori dékán megkeresésünkre azt mondta, a kihirdetett törvény átvizsgálása után úgy döntött, nem pályázik a posztra.
- Elolvasva a pályázati kiírást, úgy ítélem meg, hogy a kancellár elsősorban az egyetemi adminisztráció irányítója lesz. Ezen a területen viszont nem rendelkezem olyan készségekkel, illetve tapasztalattal, amellyel a PTE-re hasznára válhatnék, ezért nem kívánok pályázni - mondta a közgazdász.
Arról a félelemről, amely az egyetemi autonómia csökkenését vizionálja a kancellári poszt létrehozásával kapcsolatban, a docens úgy nyilatkozott, hogy az „dőreség".
- Meggyőződésem szerint a törvényalkotó "gyenge kancellárt" vizionált (inkább csak döntés-előkészítő feladatok, 3 éves határozott idejű kinevezés, ráadásul próbaidővel, a rektor egyszemélyi vezető szerepének hangsúlyozása, stb.) ezért - véleményem szerint - a kancellártól félteni az egyetemi autonómiát a szándékok teljes félreértelmezése, mondhatnám dőreség.
A héten a zuhanyhíradóban már hallani lehetett Ruzsa Csaba, az EKF volt gazdasági vezetője és Lengvárszky Attila oktatási igazgató nevét is - őket azonban egyelőre nem sikerült megszólaltania munkatársunknak.
Mint megtudtuk, a Professzorok Batthyányi Köre teljes mellszélességgel támogatja a rendszer bevezetését. Visy Zsolt (képünkön), a szervezet pécsi elnöke a Pécsi Újság.hu érdeklődésére elmondta, hogy a kancellária-rendszer szerinte segíthet a felsőoktatási intézmények magasabb színvonalú gazdasági tevékenységének előmozdításában.
- A kiírás szerint a kancellár nem elsősorban pénzügyi szakember lesz, hanem inkább egy széles látókörű, átfogó szemlélettel rendelkező személy. Fontos, hogy minden érintett a közös cél, a megnyugtató gazdasági irányítás érdekében tevékenykedjen. A Professzorok Batthyányi Köre egyébként komplexen kezeli a felsőoktatás megreformálásának ügyét. Elsődleges szempont a minőségi képzés, az egyetemi kutatás megerősítése, s az ehhez szükséges állami finanszírozás átalakítása, de ugyanolyan lényeges a hallgatók érdemi döntésekbe való beleszólásának csökkentése is.
A professzor szerint a Pécsi Tudományegyetem is "rászorul egy erőteljesebb ellenőrző rendszerre, bár a jelenlegi szisztéma sem hagy sok kivetnivalót maga után".
- Egy revízor-típusú szakember által vezetett hivatal erősítheti a szabályok, előírások hatékonyabb betartását, nem hagyva kiskapukat a különböző magán- és csoportérdekeknek, az ilyen-olyan előnyök kiaknázásának.
Visy Zsolt egy külsős személyt tartana megfelelőnek a PTE kancellári posztjára, mondván, bár nem ismerheti az egyetemen lévő viszonyokat, de ennélfogva sokkal szabadabb keze lehet feladatai hatékony végrehajtása során.
H. L. B. - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Ganxsta és Pákó majdnem verekedett
- Pécsi Arcok - Egy másik világ: Antoni...
- A fiatal anyák szja-mentessége nagy...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Továbbra is zárva tartanak két...