Rendkívül korszerű sugárterápiás eszköz segíti a daganatos betegek gyógyítását Pécsett
2023. november 24. péntek 13:28
Mintegy 1,6 milliárd forintból szerezte be a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központ (KK) Onkoterápiás Intézete azt a rendkívül korszerű sugárterápiás eszközt, mellyel a kor szellemének megfelelő technológia felhasználásával, a lehető leghatékonyabban tudják gyógyítani a daganatos betegeket. Az összeg felét, mintegy 800 millió forintot európai uniós és kormányzati támogatásból biztosítottak az eszközhöz, és további 800 millió forinttal járult hozzá a fejlesztéshez a PTE. Az ultramodern készüléket pénteken adták át ünnepélyes keretek között. Az eseményen köszöntőt mondott Ágostházy Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, Miseta Attila, a PTE rektora, Sebestyén Andor, a PTE KK elnöke és Mangel László, a PTE KK Onkoterápiás Intézetének igazgatója. Az új eszközt az ünnepség keretében megáldotta Kvanduk Frigyes atya, a Pécsi Egyházmegye általános helynöke.
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Onkoterápiás Intézete 2002-es alapítása óta mindig is képviselte a daganatgyógyítás céljából alkalmazott sugárterápiás eszközpark modernizálásának szemléletét és igényét. Így kerülhetett Pécsre 2010-ben az akkori kornak megfelelően a legkorszerűbb sugárterápiás és sugársebészeti beavatkozásokra is alkalmas készülék, a Novalis TX gyorsító. Ez akkor Magyarországon és a régióban is forradalmi újításnak számított.
További fejlesztésként, 2015-ben egy másik lineáris gyorsító, valamint egy modern tervezési CT berendezés került az intézetbe. A jelenlegi EFOP pályázat pedig megadta a lehetőséget arra, hogy beszerezzék a jelen kor egyik legkorszerűbb sugárterápiás eszközét, egy Varian Halcyon típusú lineáris gyorsítót.
Prof. Dr. Mangel László, a PTE KK Onkoterápiás Intézet igazgatója a beruházás kapcsán elmondta: „A jelenlegi fejlesztéssel már egyértelműen kimondható, hogy a PTE KK Onkoterápiás Intézetében, mint regionális onkológiai centrumban biztonságosan és korszerűen történhetnek a sugárkezelések, a modern kor egészségügyi elvárásainak teljes mértékben megfelelően.
Az onkológiai diagnosztika és terápia rohamosan fejlődik, egyre több betegünknek tudunk reményteli gyógyulást, hatékony kezeléseket és mind több minőségi életévet nyújtani. Ezt azért is szükséges hangsúlyozni, hiszen egy gyógyulási vagy a fejlődés következtében egyre hosszabb, akár többéves kezelési időszakban mind gyakrabban lehet szükség sugárkezelésre is, így rendkívül fontos, hogy a betegeink számára ezt a lehetőséget folyamatosan, biztonságosan, és a kor szellemének megfelelő technológia felhasználásával tudjuk biztosítani.
A most átadott új készülék szolgálatba állításával pedig egy regionális onkológiai centrum szakmai elvárásainak megfelelően a technológiai háttér immár teljes mértékben rendelkezésre áll" - összegezte gondolatait az intézet igazgatója.
A PTE KK Onkoterápiás Intézetében éves szinten több mint 1500 betegnél történik sugárterápia, napi szinten pedig mintegy 300-400 beteg ellátását végzik el. Ezért rendkívül fontos a jelen fejlesztés, az új sugárterápiás eszköz telepítése és használata a mindennapos betegellátásban a biztonságos és még eredményesebb, hatékonyabb kezelések érdekében.
Forrás: PTE - Fotó: PTE/Molnár Dávid
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Pár száz év történelem: ennyire volt...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...