Siker a PTE közreműködésével: Kaszap Kinga aranyérmet nyert a földrajzi olimpián

2018. augusztus 13. hétfő 11:48

Siker a PTE közreműködésével: Kaszap Kinga aranyérmet nyert a földrajzi olimpián

2018. július 30. és augusztus 6. között 15. alkalommal rendezték meg az International Geography Olympiad (iGeo) földrajzi világversenyt 16-19 éves tanulók részére, amely a Nemzetközi Földrajzi Unió égisze alatt működő, legjelentősebb szakmai presztízsű vetélkedés ezen a tudományterületen. A kanadai Québec-ben lebonyolított versenyen a magyar csapat tizedik alkalommal vett részt, és most először sikerült aranyérmet szerezni. 

 

A kiemelkedő eredmény Kaszap Kinga nevéhez fűződik, aki szeptembertől a budapesti
Radnóti Miklós Gimnázium tanulója - ő 43 ország 163 versenyzője közül került a legjobbak közé. Rajta kívül a magyar csapat többi tagja is remekül helytállt, hiszen Mészáros Márton (Pápa, Türr István Gimnázium) ezüst, Mészárik Márk (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, Budapest) bronzérmet szerzett, míg a negyedik versenyzőnk, Bodansky Benjámin (V. Kerületi Eötvös József Gimnázium, Budapest) a középmezőnyben végzett.

Összességében a magyar csapat szereplése felülmúlta az elvárásokat, már csak azért is, mert a versenyzők még csak a tizedik vagy tizenegyedik osztályt fejezték be júniusban, így jövőre is indulhatnak az iGeo-n. A csapattal még az indulás előtt készült egy rövid videó:






 

A nemzetközi versenyre idén is a HunGeoContest angol nyelvű földrajzi verseny szolgált válogatóul, amelyet a Modern Geográfus Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Természettudományi Kar Földrajzi és Földtudományi Intézete szervez, dr. Trócsányi András tanszékvezető egyetemi docens, versenyigazgató vezetésével.

Az új versenyszezon októberben kezdődik majd online fordulóval, a kiírás a www.hungeocontest.org oldalon lesz majd elérhető.

A verseny szervezésében, valamint a magyar csapat felkészítésében évek óta
eredményesen vesznek részt a PTE Földrajzi és Földtudományi Intézetének munkatársai és doktoranduszai.

A megmérettetést rendező Modern Geográfus Alapítvány munkáját az
Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, mint
közreműködő szervezet a Nemzeti Tehetség Program keretei között támogatta.

Forrás: PTE