Száznyolcvanan boroztak a pécsi Nagy Egyetemi Borteszten
2016. február 25. csütörtök 15:20
Szerdán a Pécsi Tudományegyetem 180 regisztrált hallgatója vett részt az Állam- és Jogtudományi Karon megtartott Nagy Egyetemi Borteszten, amely a tavalyi évben elindult és Európa-szerte egyedülálló, országos borgasztronómiai és sportesemény, a Nemzeti Bor Maraton hivatalos betétrendezvénye. A szervezők megfogalmazása szerint a Nagy Egyetemi Borteszt azt a célt szolgálja, hogy interaktív módon segítse elő a kulturált, minőségi és mértékletes borfogyasztás elterjedését a jövő fogyasztói, az egyetemisták körében.
A Nagy Egyetemi Borteszt pécsi állomásán elsőként Kielmayer Kristian, a Földművelésügyi Minisztérium szakértője tartott előadást a Nemzeti Borkiválóság Programról, valamint az extrém bortermelő vidékekről. Ezt követően a szervezők felmérték a hallgatók fogyasztói szokásait, majd Sánta Zoltán nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium szakoktatója a borkóstolás alapjaival ismertette meg a jelenlévőket.
Az elméleti felkészítést követően az egyetemisták végigkóstolhattak egy, a Bock, a Frittmann és a Koch borászatok, Gere Attila Pincészetének, továbbá a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének borait tartalmazó borsort. A kóstolás után a résztvevők - az első hazai, bortesztelésre kifejlesztett mobilapplikációval -, az ingyenesen letölthető Bortext alkalmazással pontozták a borokat, azok zamata és illata, valamint összbenyomásuk alapján.
„A Nagy Egyetemi Borteszt résztvevőinek száma a 2015/2016-os évadban országosan megközelíti az ezer főt" - mondta el a pécsi eseményen Balla Attila. A Nemzeti Bor Maraton programigazgatója arról is beszámolt, hogy Koch Csabához, a Nemzeti Bor Maraton főtámogatójához az idei évtől négy további - Év Bortermelője díjjal jutalmazott - sztárborász, Tiffán Ede, Bock József és Gere Attila villányi termelők, valamint Frittmann János, a Kunság első számú borásza is csatlakozott.
A tavaly májusban első alkalommal megrendezett Nemzeti Bor Maraton azzal a céllal indult útjára, hogy nemzeti sikerágazatainkat - borvidékeinket és a sportot - összekötve, egy újfajta közösségi élményműfaj megteremtésével hozzájáruljon ezek népszerűsítéséhez és hazánk turisztikai vonzerejének növeléséhez. Az idén május 13. és 22. között megrendezésre kerülő és az ország 121 települését érintő II. Nemzeti Bor Maratonról a szervezők március elejére ígértek részleteket, annyit azonban elárultak a Nagy Egyetemi Borteszt pécsi állomásán, hogy az idei indulóknak már nem csak a futócipőjüket kell majd bekészíteniük.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...