Színezd újra! - Megszépülne a népszerű egyetemi klub, a Szenes, jutalom vár a a közreműködőkre
2016. február 13. szombat 16:33
Újjávarázsolná falait a Pécsi Tudományegyetem bölcsészeinek odújaként szolgáló Szenes Klub, ikonikus pécsi arcok és épületek képei várhatják majd a vendégeket. A klub vezetői ajándékcsomagokkal jutalmazzák azokat, akik támogatják a népszerű egyetemista találkozóhely átalakítását.
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán évtizedek óta működő Szenes Klubot a bölcsészek már második otthonuknak nevezik, ahol órák között szívesen pihenik ki az egyetemi fáradalmakat. Ők úgy fogalmaznak, a Szenes egy család, hiszen az odajárók már mind jól ismerik egymást, de mindig szívesen fogadják az új látogatókat is.
Állítják, hogy aki ide betér, csak hasznosan töltheti el az idejét. A szorgalmas diákoknak helyet biztosít a tanulásra, a kockáknak ingyen használható számítógép és internet áll a rendelkezésükre, a korgó gyomroknak sem mondanak nemet, ha ételt kívánnak, a szórakozni vágyók különböző társasjátékokkal üthetik el az időt, de aki csak társaságra vágyik és beszélgetni szeretne valakivel, az is partnerre találhat a Szenesben. Azonban a klub nem csak elsődleges találkozási pont és közösségi tér, ugyanis időnként nagy sikerű egyetemi bulikat is rendeznek itt, ahol számtalan zenekar vendégeskedett már. Annak idején itt lépett fel először a Kispál és a Borz, de a meghatározó klub egy 30Y számban is nyomot hagyott.
A hely azonban 2013-as átalakítása óta többek szerint is lelketlenné és üressé vált. Éppen ezért a Szenes Klub dolgozói - akik szintén egyetemisták - kampányt indítottak azért, hogy kiszínezhessék, élettel tölthessék fel kedvenc helyüket, méghozzá úgy, hogy meghatározó pécsi személyeket és épületeket festenének a falakra. Terveik szerint a folyamatosan bővülő arcképcsarnok és a kis karikatúrák a "szénbányában" is megteremtenék a város popkulturális hangulatát.
Ehhez azonban támogatásra van szükség, méghozzá olyan önkéntesek jelentkezésére, akik a festékeket és a festőmanók munkadíját, a külső pavilon térkövezésének költségeit és a grafikák elkészítését felölelő költségekhez hozzá tudnának járulni valamennyi összeggel. A kampány szervezői ajándékcsomagokat ajánlanak fel azoknak, akik támogatni szeretnék az elképzelés megvalósítását.
Többek között matricacsomag, féléves Szenes támogatói bérlet, pizzakuponok, PécsiBölcsész címlap vagy egyedi Szenes-portré találhat gazdára a jó cél érdekében adományozók között.
Megkérdeztük klub vendégeit is, ők mit szólnak az arculatváltáshoz, s ennek során kiderült, a „szénbánya" szerintük így is, úgy is jó.
Tavasszal sem lehet unatkozni a "szénbányában"
A klub a tavaszi félévben is számos programmal várja az egyetemistákat. Többek között a fővárosi, indie rockot játszó Fran Palermo és a Babel zenekar, valamint Takáts Eszter pécsi énekesnő is fellép majd a május kilencedikei Szenes-záróig.
- Számomra a Szenes jelenleg is egy barátságos, otthonos hely, ahová szívesen járok. Nagyon sok pozitív élményem kapcsolódik hozzá, még nem volt olyan alkalom, hogy ne éreztem volna jól magam ott. Talán ezért is van az, hogy a sok szép emlék miatt is szebbnek látom a Szenest - fogalmazott egy másodéves hallgató.
A megkérdezett egyetemisták többsége is úgy véli, hogy a klub mostani fekete-bordó kombinációja is remekül passzol a „földalatti" Szeneshez, hiszen a névre hajazó festés megadja az alaphangulatot az ott tartózkodóknak. Mint elmondták, akár egy pécsi absztrakt tájkép, vagy néhány egyszerű, nem festett kép is fel tudná dobni a helyet, de olyan véleményt is hallottunk, miszerint a bölcsészek jellegzetességei is szerepelhetnének a falakon.
- Személy szerint nekem tetszene, ha "bétékásabbá" válna a hely, lehetne minden szakról valami apró jellemzőt a falra festeni. Így szerintem jobban otthon érezné magát egy-egy BTK-s arc.
Rövid kutatásunkból azt következtettük ki, hogy összességében elégedettek a hallgatók a jelenlegi arculattal. Ahogy ők fogalmaznak, „nincs vele gáz", de állítják, hogy a színesítés nem fog ártani a Szenesnek, és biztosan az új külsővel is olyan menő lesz az egyetemisták körében, mint eddig.
Kiss Alexandra - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...