Teddy Doktorok Meséi: orvostanhallgatók írtak mesekönyvet gyerekeknek
2016. április 28. csütörtök 11:25
Egyedülálló hazai kezdeményezés keretében orvostanhallgatók készítettek gyermekek számára mesekönyvet, mely a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar gondozásában jelent meg.
A Teddy Maci kórház program során orvostanhallgatók ismertetik meg a gyerekekkel játékos környezetben az orvosi vizsgálat menetét, eszközeit, az orvosi környezetet, mely által valós helyzetben kevésbé izgulnak, és csökken az orvosoktól való félelmük, szorongásuk.
Ehhez nincs másra szükség, mint a macijukra, vagy bármely más kedvencükre, aminek kitalált betegségét speciálisan képzett macidoktorok és doktor nénik segítségével együtt megvizsgálják és meggyógyítják.
A mesekönyv, amely a „Teddy Doktorok Meséi" címet viseli, a négy magyarországi orvoskar lelkes orvostanhallgatóinak önkéntes szorgalma és fantáziája révén született meg, mely vicces és tanulságos meséken keresztül az óvodás-kisiskolás korosztály egészségnevelését célozza meg. A könyv egy játékos foglalkoztató füzettel is kiegészült, melyet az érdeklődő óvodáknak is eljuttatnak majd, illetve juttattak már el több helyre országszerte.
A „Teddy Doktorokkal" az érdeklődők az óvodákban találkozhatnak, valamint minden évben a Teddy Maci Családi Nap keretében a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar aulájában.
Forrás: Pécsi Tudományegyetem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...